Nyitókép: Olena Bartienieva/Getty Images

Komoly fordulat állhat be az orosz–ukrán háborúban

Infostart
2024. július 3. 10:51
Az amerikai Bloomberg információi szerint Peking és Moszkva közös támadó drón kifejlesztésén fáradozik. A lépés megdöntené az eddigi kínai kommunikációt, amely szerint nem nyújtanak segítséget az oroszoknak az ukrajnai háborúban.

Az amerikai lap információi szerint egy orosz és egy kínai vállalat 2023-ban megállapodott arról, hogy az iráni fejlesztésű Sahed-drónhoz hasonló támadó eszközt fognak fejleszteni. Az eszközt azóta állítólag megépítették és elképzelhető, hogy elkezdték szállítani Oroszországba, de Ukrajnában még nem vetették be – idézi a Portfolio. (Az is meglehet, hogy eddig csak a drónok alkatrészeit juttatták el Moszkvába.)

A Bloomber információi szerint Peking mérlegeli annak a lehetőségét is, hogy drónokat közvetlenül adjon át szövetségesének. Amennyiben ez bekövetkezik, az egyértelműen megváltoztatja Kína eddigi pozícióját. Peking ugyanis határozottan állította, hogy fegyveres segítséget nyújtana Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, Hszi Csin-ping kínai elnök szerint országa semleges az ukrajnai konfliktusban. Ez az állítás már korábban is megkérdőjeleződött, ám akkor még csak azzal gyanúsították a keleti nagyhatalmat, hogy alkatrészeket szállít közvetítőkön keresztül az orosz hadiipar számára.

A közvetlen fegyverszállítás az ukrajnai háború eszkalációját is jelentené egyben, valamint súlyos nyugati szankciókat eredményezne a kínai vállalatok ellen

– írja a Bloomberg, hozzátéve: az Egyesült Államokban egyelőre nem merült fel, hogy Peking nyíltan kiállt volna az oroszok ukrajnai háború mellett, de egyes országok szerint már megtették ezt a lépést.

A Sahed-drónok olcsó és viszonylag egyszerű eszközök, amelyek ellen nagyon költséges a védekezés. A legnagyobb veszélynek Nyugaton azt a lehetőséget látják, hogy Kína képes lesz tömegesen előállítani ezeket az iráni fejlesztéshez hasonló drónokat, így végletesen ki tudják meríteni az oroszok az ukrajnai légvédelmet.