Nyitókép: Steve Prezant / Getty Images

Játékpisztolyos tinédzsert lőttek le a rendőrök Amerikában

Infostart
2024. július 1. 13:48
A rendőrök által megállított két fiúra ráillett egy korábbi bűntett feltételezett elkövetőinek személyleírása; akkor szabadult el a pokol, amikor menekülni kezdtek a járőrök elől.

Menekülés közben mellkason lőttek a rendőrök egy 13 éves fiút a New York állambeli Uticában péntek este. Később a rendőrség közölte, hogy a fegyver, amit a fiú a kezében tartott, valójában csak egy játékpisztoly volt – írja a BBC híradása nyomán a Telex.

A hatóság közlése szerint Nyah Mwayt és egy másik 13 éves fiút azért állították meg az utcán a rendőrök péntek este, mert rájuk illett a településen a közelmúltban elkövetett rablások miatti körözött személyek leírása.

A rendőrök elkezdték kikérdezni a fiúkat, amikor azok futásnak eredtek, az egyenruhások pedig üldözőbe vették őket. Az áldozat ekkor elővett a zsebéből egy fegyvernek látszó tárgyat.

A rendőrök testkamerája által rögzített felvételen hallatszik, ahogy azt kiabálják, „Fegyver!”, ezt követően az egyik járőr elkapta és leteperte a fiút, a másik pedig mellkason lőtte és elvette tőle a pisztolyt.

A fiút ugyan kórházba szállították, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség szóvivője az ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, az egyenruhások azért nyitottak tüzet, mert azt hitték, valódi fegyver van a fiúnál. Később kiderült, hogy az csupán egy Glock 17-es kézi lőfegyver utánzata volt, amiből csak műanyag BB-lövedékeket lehet kilőni.

A három rendőr azért járőrözött az utcán péntek este, mert az előző két napon két rablást is jelentettek a környékről. Az egyik rablást a szemtanúk leírása szerint "egy ázsiai és egy sötét bőrű, felfegyverzett férfi" követte el, akik közül az egyik kerékpárral menekült el a helyszínről. A rendőrök szerint ez a leírás illett Nyah Mwaytra és bicikliző barátjára, ezért állították meg a 13 éves gyerekeket.

A lövöldözést mind a New York-i főügyészség, mind pedig a rendőrség is vizsgálja, a három rendőrt a nyomozás idejére szabadságra küldték.