Nyitókép: Pixabay

Radikálisok szivárogtak be a párizsi önkéntesek közé

Infostart
2024. június 26. 09:23
A francia titkosszolgálatok már több száz gyanús személyt szűrtek ki, ám nem mindig járnak sikerrel. Egy álönkéntes kitálalt és elárulta, hogy miért akar pánikot kelteni a nyári játékok idején.

45 ezer önkéntes vesz részt a párizsi olimpia lebonyolításában, ám vannak köztük álsegítők is, akik azzal a céllal épültek be, hogy szabotálják a játékokat. A Franceinfo egyikükkel készített interjút.

A francia médium tavaly tél óta kereste a hamis önkénteseket, akik aggodalomra adnak okot az olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságának és a francia kormánynak. Hogy pontosan hányan vannak, azt senki sem tudja. Több olyan személyt is megkerestek, akik valószínűleg beszivárogtak az önkéntesek közé. Csak Michel - ez természetesen álnév – volt hajlandó beszámolni motivációjáról a Franceinfónak. Több, harmadik féllel folytatott beszélgetés és három informális interjú után egyezett bele abba, hogy megszólal.

Michel harmincéves, büntetlen előéletű, szakmáját tekintve számítógépes mérnök, úgy néz ki, mint mindenki más. Emiatt könnyebben megbújik a tömegben, ezzel együtt gyanakvó. Levelezését több hónapon keresztül titkosította, biztonságos üzenetküldő platformokat használt. Egy párizsi luxuslakáson fogadta az újságírókat, mindenféle óvintézkedések után, a mobilokat például a mikrohullámú sütőbe helyezik. Saját elmondása szerint “radikálisan fel van háborodva" a játékok szervezésén.

Az év eleje óta a francia titkosszolgálatok már 1618 embert szűrtek ki, és közülük több százan “önkéntesnek minősültek, akiknek nyilvánvalóan nem voltak jó szándékaik" Gérald Darmanin belügyminiszter szerint . A 45 ezer önkéntes átvilágításával megbízott hírszerző szolgálatok összesen 1 millió vizsgálatot folytattak le, és mindent megpróbálnak, hogy azonosítsák ezeket az álönkénteseket - ám a jelek szerint vannak, akik átcsúsznak a szűrőkön.

“Olyan ember vagyok, aki lassan, de fokozatosan radikalizálódott, szélsőbaloldali eszmék felé" - határozza meg magát Michel, viszont jelzi azt, hogy nem tervez erőszakos és szélsőséges fellépést. “Nem kockáztatom a börtönt az akciómmal. Végső soron egy kis rendőrségi őrizet vagy legrosszabb esetben pénzbüntetés, de semmi több" - mondta.

Hogy akkor mi a célja? “A szabotázs. Ez a szó erős " - ismeri el, hosszú szünetet tartva. De azért használja, mert az elképzelés az ünnepi hangulat szabotálása.

Pánikot akar kelteni az olimpiai szervezetben.

Nem általános pánikot, mert soha nem az lesz a célja, hogy másokat veszélyeztessen, hanem csak azt, hogy láthatóvá tegye az akciót, lehetőleg a világ szemében.

Az olimpiai és paralimpiai önkéntes charta szerint a szankciók a tények súlyosságától függően az egyszerű figyelmeztetéstől a jogi és bírósági eljárásokig terjedhetnek, beleértve az önkéntes státusz visszavonását is.

Michel számára a fordulópont a közelmúltban jött el. "Egyike vagyok azoknak, akik felháborodtak a nyugdíjreform nyomán, és ezt követően akartam bekapcsolódni ebbe a mozgalomba az olimpia szervezése ellen” - árulja el. Akkoriban több csoport felhívást indított a közösségi hálózatokon a #PasDeRetraitPasDeJO hashtag körül.

Michel a járvány alatt bővítette ismereteit és a világról alkotott gondolataimat, és akkori olvasásélményei alapján jutott el arra a pontra, hogy azt mondta: konkrét tettekre van szükség. Beszéde begyakorolt, középpontjában a társadalmi igazságtalanságok állnak. Úgy véli, a francia kormány megpróbálja elrejteni a társadalmi szegénységet, utalva arra, hogy több mint 2000 diákot kiutasítottak a szervezőbizottság által lefoglalt egyetemi szállásukról, és hogy hajléktalanokat vagy migránsokat telepítettek ki más városokba.

“A cél az is, hogy megmutassuk az úgynevezett demokratikus államok önkényuralmi túlkapásait,

Franciaország nem az, amit meg akarnak mutatni a világnak!" - állítja, hozzátéve, számára "a jelenlegi Franciaország nemcsak a Szajnán rendezett megnyitó ünnepségről szól, hanem arról is, amely kiüríti és szanálja utcáit, amely kiűzi otthonukból a bizonytalan helyzetű diákokat".

"Ami igazán felháborít, azok a szociális kérdések. Végső soron az a célom, hogy láthatóvá tegyem a láthatatlant” - hangsúlyozza.

Michel már hónapok óta gondolkodik a különböző intézkedéseken, amelyeket megtehetne. Nem hajlandó elárulni annak körvonalait, de reméli, hogy képes lesz "egy olyan akciót végrehajtani, amely zajt csap, és amely megzavarja a jó szervezést és a televíziós közvetítést" a rendezvényen, amelyre kijelölték. Ennek érdekében igyekszik közelebb kerülni egy kollektívához vagy egy szervezett csoporthoz. Ha azonban ezzel nem jár sikerrel, egyéni tüntetést indít az olimpián.