Nyitókép: dchadwick/Getty Images

Kedvezően változnak a traffipaxszabályok, örülni fognak a nyaralni induló magyarok

Infostart
2024. június 18. 05:13
Változik a sebességmérő kamerák alkalmazása, az elhelyezését meghatározó szabályok a magyar utazók között népszerű európai országban.

Fellélegezhetnek az olaszországi nyaralók: június eleje óta életbe léptek a sebességmérő kamerákra vonatkozó új szabályok, ez a döntés pedig drasztikusan csökkenti a mérőegységek számát – írja a vezess.hu.

Olaszországban több mint 11 ezer sebességmérő kamera működik, de most több szabály változik, ami miatt jóval kevesebb lehet a működő traffipaxok száma. Az egyik új előírása, hogy sebességmérő kamerát csak 50 km/órás legmagasabb megengedett sebesség esetén lehet felállítani, a 30-as zónában már tilos lesz a mérés. Városon kívül a sebességmérés helyét legalább egy kilométerrel előre jelezni kell a megfelelő táblával; lakott területen belül, városban elegendő 200 méterre elhelyezni a táblát.

Két sebességmérő kamerának legalább három kilométer távolságra kell lennie egymástól a városi területeken kívül, és sebességmérő kamerák csak olyan helyeken engedélyezettek, ahol fokozott a balesetveszély.

Bolzano az új törvény hatására 16 sebességmérőből 14-et kikapcsolt, mivel sok helyen a 30 km/órás korlátozást figyelték a kamerák. A traffipaxokat csak akkor állíthatnák vissza, ha megemelnék a maximális sebességet 50 km/órára, de ezt nem akarja a helyi vezetés.

Olaszországban a kezdő vezetők – akiknek háromévesnél fiatalabb a jogsijuk – legfeljebb 100-zal mehetnek autópályán, még azokon a háromsávos szakaszokon is, ahol amúgy 150 km/óra a megengedett.

Már 10 km/óra túllépésnél is 42 euró a gyorshajtási bírság (15 700 forint), viszont ha a megengedett sebességhatár felett 10-40 km/órával autóztunk, 175 és 695 euró (65 400 és 259 400 forint), 40 és 60 km/óra között 544 és 2174 euró (203 000 és 811 300 forint) között mozoghat.

A 60 km/órát meghaladó megengedett sebességtúllépés minimum 847 eurós (316 100 forintos) bírságot jelent, de maximum 3389 euróig (1 265 000 forintig) terjedhet.