Páratlan pályát futott be a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt a német politikában. Tizenegy évvel ezelőtt, 2013-ban alapították, és 2017-ben már a parlamentbe is bejutott, sőt egy csapásra a Bundestag harmadik legerősebb pártja lett. Az ellenzéki párt a Bundestagban mára immár tartósan a második helyre küzdötte fel magát, egyedül az ugyancsak ellenzéki konzervatív CDU/CSU pártszövetség előzi meg. Mindez annak ellenére történt, hogy a párt körül az utóbbi időben egyre gyakrabban csaptak magasra a hullámok.
Egyes elemzők szerint az AfD-t Angela Merkel tette naggyá. Pontosabban a korábbi kancellár 2015–2016-os liberális, Willkommenskultur elnevezéssel illetett menekültpolitikája. Ebben az időszakban Németország több százezer menekültet fogadott be elsősorban Szíriából, Afganisztánból és Irakból, ami azóta is súlyos gondokat okoz az országnak. A párt azóta is a menekültek befogadásának legfőbb ellenzője, és mindenekelőtt ennek köszönheti népszerűségének fokozatos növekedését.
Az AfD immár hosszabb ideje a CDU/CSU mögött a második legnagyobb támogatottsággal rendelkező német politikai párt, megelőzve mindhárom kormánypártot, a szociáldemokrata SPD-t, a Zöldek Pártját, valamint a szabad demokrata FDP-t is.
A június 9-i európai parlamenti választáson a párt a szavazatok 15,9 százalékát szerezte meg, csaknem öt százalékkal javítva 2019-es EP-teljesítményén. Az AfD-t a német pártok közü 30 százalékos eredményével csak a CDU/CSU előzte meg, míg a kormánykoalíció két legerősebb pártja, az SPD és a Zöldek két, illetve négy százalékká maradt el mögötte.
A párt korábbi rekordokat megdöntő választási szereplése általános meglepetést okozott, főként azért, mert az AfD minden korábbinál erősebb ellenszélben indult neki a választásnak. A német parlamenti pártok kivétel nélkül bírálták, egyidejűleg kiközösítették, és az Európai Parlamentben is harcot hirdettek ellene. Olyannyira, hogy az EP szélsőjobboldali pártfrakciója, a Marine Le Pen vezette Identitás és Demokrácia csoport az AfD-t ki is zárta soraiból.
A belpolitikai, illetve uniós ellenszélnek több oka volt. A viharfelhők tavaly november óta gyülekeztek a párt fölött. Akkor derült ki ugyanis, hogy az AfD magas szinten képviseltette magát egy olyan, szélsőjobboldali személyek által rendezett találkozón, amelynek témája a „remigráció”, azaz a Németországban tartózkodó menekültek millióinak kiutasítása volt.
Ezzel szinte párhuzamosan a Hamász Izrael elleni októberi terrortámadása nyomán felerősödtek a pártot antiszemitizmussal vádoló hangok. A múlt év végén, illetve az idei esztendő elején zajlott palesztinellenes németországi tüntetések egyik fő célpontja az AfD volt. Mindezt követte az is, hogy az alkotmányvédelmi hivatal első fokon zöld jelzést adott az általa szélsőségesnek tartott alkotmányos megfigyelésére, ami ellen az AfD fellebbezést helyezett kilátásba.
A radikális párt ugyanakkor a háború kitörése óta ellenezte Ukrajna támogatását, amiért a többi politikai párt oroszbarátsággal vádolta őt. Az AfD ezt most megerősítette azzal is, hogy a közelmúltban létrejött baloldali párttal, a BSW-vel együtt távol maradt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi, a Bundestagban elhangzott beszédétől. A párt társelnökei közleményükben „háborús elnökként” bírálták az ukrán államfőt, azt hangoztatva, hogy Ukrajnának egy „tárgyalásokra kész békeelnökre” van szüksége.
A párt számára ugyanakkor az elmúlt hónapok nem sok jót hoztak Brüsszelben, illetve Strasbourgban sem. Az illetékes uniós hatóságok Kína javára végzett kémtevékenységgel vádolták az AfD parlamenti csoportja, egyben választási listavezetője, Maximilian Krah legközelebbi munkatársát. Krah ennek ellenére egy ideig még megmaradt tisztségében, egészen addig, míg a Financial Timesnak egy, a nácikat „mosdató” interjút nem adott. Ebben azt állította, hogy nem lehet az egykori elit náci egység, az SS minden tagját automatikusan bűnösnek tekinteni.
Ez már az AfD európai parlamenti családjának, az Identitás és Demokrácia frakciónak is sok volt, és a pártot Marine Le Pen kezdeményezésére kizárta a frakcióból. A párt pedig ennek nyomán jobbnak látta, hogy Krahot „kivonja a forgalomból”. Első lépésként csak a nyilvános szerepléstől „tiltotta le”, de közvetlenül az EP-választás előtt leváltotta őt az AfD listavezetői tisztjéből is. A radikális jobboldali párt egyelőre frakció nélkül maradt.
Ilyen páratlan előzmények után került sor a vasárnapi európai parlamenti választásra, amely az előjelekre és az előrejelzésekre teljes mértékben rácáfolva a párt nem várt sikerét hozta.
A német választókat a felmérések szerint a történtek kevésbé foglalkoztatták, a szavazók többsége változatlanul az AfD bevándorlásellenes, mindenekelőtt az illegális migrációnak harcot hirdető politikáját díjazták.
Mindezzel a párt az elemzők szerint további lendületet kapott az őszi tartományi választások előtt, amelyek kimenetele a jövő őszi országos parlamenti választásokra is hatással lehet. Az AfD változatlanul az egykor az NDK-hoz tartozó keletnémet tartományokban népszerű, így abban a háromban is, ahol szeptemberben választásokat rendeznek: Türingiában, Szászországban és Brandenburgban. Szakértők szerint nem kizárt, hogy az első kettőben a kereszténydemokrata CDU-t is megelőzi.
Felmérések szerint az AfD malmára hajthatja a vizet az is, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva megváltozott, egyben
jelentősen „megfiatalodott” a párt szavazótábora.
Ennek fő oka nem a fiatalok általános jobbratolódása, hanem az általános elbizonytalanodás saját jövőjüket illetően. Mindenekelőtt az infláció a migráció, a klímaváltozás, továbbá a szülői ház elhagyását követő lakáspiaci válság súlyos terheket jelent a fiatalok számára. A ZDF által idézett szakértő szerint a hagyományos pártok részéről minderre nyilvánvalóan nem kapnak számukra kielégítő választ, és a „számlát” elsősorban a kormánypártoknak nyújtják ne mindezért. Az AfD ugyanakkor „rendkívül célzottan” használja ki a fiatal generáció elbizonytalanodását.
Egyáltalán nem zárható ki, hogy az őszi német tartományi választások nyomán az AfD további változásokat idézhet elő Németország politikai térképén.