Nyitókép: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Kaiser Ferenc: a francia harci gépek felajánlása inkább politikai gesztus, mint haditechnikai segítség

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2024. június 11. 11:27
Franciaország vadászbombázókat szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban – jelentette be Emmanuel Macron. A francia elnök azonban nem közölte, hogy a megtámadott ország mennyi gépet kap, és azok mikor érkeznek meg. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc beszélt a felajánlás jelentőségéről.

Francia gyártmányú Dassault Mirage 2000-5-ös vadászbombázókat kap az ukrán légierő, ezt Emmanuel Macron francia elnök jelentette be. Azt is közölte, hogy megkezdik a pilóták képzését. Nyáron Franciaországba viszik az ukrán légierő tagjait, hogy felkészítsék őket a negyedik generációs vadászbombázó használatára.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kaiser Ferenc az InfoRádióban azt mondta, a prototípus a 70-es években állt szolgálatba, és a kilencvenes években korszerűsítették.

"Már nincsenek aktív, tehát a francia légierő által használt gépek ebből a típusból. A francia légierő már a Mirage 2000D változatokat használja, tehát nem a legkorszerűbb gépeit adja át" – fogalmazott Kaiser Ferenc. Hozzátette: szerinte a szolgálatból nem olyan régen kivont gépek átadásáról lehet szó, amiket előtte azért javítani és korszerűsíteni is kell.

A francia elnök azt nem közölte, hogy hány gépet adnak Ukrajnának. Kaiser Ferenc szerint legfeljebb tízet, bár még ennek a háromszorosa is kevés lenne az orosz légiflotta túlerejével szemben."Irgalmatlan eszközparkkal rendelkezik az orosz légierő. Vadászbombázóból, valamint csapásmérő repülőgépből összesen mintegy ezer darab áll rendelkezésre" – mondta.

A szakértő arra is rámutatott, hogy a franciák által felajánlott Mirage-okhoz kell még pótalkatrész, kiképzett pilóta és karbantartó, illetve megfelelő légvédelemmel ellátott repülőtér. Továbbá az sem mindegy, hogy a repülőgépekhez milyen fegyverzetet adna a párizsi kormány.

Kaiser Ferenc szerint nem biztos, hogy a gépeket az ukránok az idén be tudják vetni, így szerinte a francia bejelentés sokkal inkább politikai gesztus, mint olyan haditechnikai segítség, ami érdemben befolyásolná a háború alakulását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Francia vadászgépek Ukrajnának - Kaiser Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást