Nyitókép: Manuel Augusto Moreno / Getty Images

Kísértet járja be az orosz hadsereget – a kommunizmus kísértete

Infostart
2024. május 28. 10:44
A brit hírszerzés arról számolt be, hogy ezen a héten jelent meg az orosz hadsereg új, belső újságja, amelynek célja a katonák politikai nevelése.

A Politruk (politikai oktató) című lap beköszönő számában az orosz védelmi miniszter helyettese azt írja: az ideológia nevelésnek a szovjet idők hagyományait kell követnie. Viktor Goremikin tábornok vezércikkében Joszif Sztálinra hivatkozva a politikai oktatás fontosságát hangoztatja. Az egykori rettegett kommunista vezért idézve pedig azt hangsúlyozza, hogy a katonáknak halálosan gyűlölniük kell az ellenséget.

Ennek kapcsán a vezérezredes leszögezi: most Ukrajnában ugyanúgy a nácik ellen harcolnak az oroszok, mint a második világháború idején. A cikkéhez egy térképet is csatolt, amely azt mutatja: Ukrajna valójában soha nem is létezett önálló államként. Ezzel szintén a szomszédos ország elleni invázió jogosságát akarja hangsúlyozni a tábornok – állítja a brit hírszerzés legújabb jelentése.

A moszkvai védelmi minisztériumban már 2018-ban létrehozták a Politikai Főigazgatóságot, amelynek feladata a hadseregen belüli ideológiai oktatás. Ezt a testületet Viktor Goremikin irányítja. A politikai nevelés fontosságát az is mutatja, hogy a tábornok egyben a miniszter helyettese is.

Londoni vélemény szerint a történelemhasítás fontos eszköz az orosz vezetés kezében ahhoz, hogy a katonákat és civileket a háború mellé állítsa.