Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys

Kiderült, ki helyettesíti a lábadozó Robert Ficót az Ukrajnáról szóló békekonferencián

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. május 28. 21:14
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Szlovákia szempontjából továbbra is azon van a hangsúly, amit a jelenlegi kormány hivatalba lépése óta mond: a békés megoldást kell maximálisan támogatni.

Juraj Blanár szlovák külügyminiszter az európai uniós külügyi tanács hétfői brüsszeli ülése után elmondta, hogy főleg az ukrajnai és a gázai helyzettel foglalkoztak az uniós külügyminiszterek, és hozzátette, az ukrajnai helyzet nagyon rossz, újabb front nyílt, és bár csak kis lépésekkel, de Oroszország előretör. „Ukrajna mindenekelőtt a légvédelem terén kér segítséget. Dmitro Kuleba miniszter hét Patriot-rendszert kért, ha jók az információim, egyelőre egy van” – jegyezte meg Juraj Blanár. Megismételte, hogy a szlovák kormány álláspontja változatlan: továbbra is a békés megoldást kell maximálisan támogatni.

Brüsszelben ezért azt mondta, az lesz a döntő fontosságú, ami a június 15-16-i genfi békekonferencián történik majd. Reményét fejezte ki, hogy a konferencián minél több ország, köztük a „globális dél szereplői” is részt vesznek. Mindenekelőtt Kína. Nélkülük – mint ahogy a külügyminiszter fogalmazott – lehetetlen garantálni a békekonferencia eredményeit, amelyeket Oroszország el tudna fogadni. „Az Orosz Föderáció jelezte, nem vesz részt a konferencián, és bármivel is zárul, azt Oroszország ultimátumként fogja kezelni. Ugyanakkor pozitívan állok hozzá, mert vannak olyan információk, hogy a következő békekonferenciát Szaúd-Arábiában tartanák, ahová már Oroszországot is meghívnák. Ez kulcsfontosságú az ukrajnai konfliktus további alakulása szempontjából” – magyarázta a szlovák külügyminiszter.

Arra a kérdésére, hogy ki fogja képviselni Szlovákiát a júniusi genfi konferencián, Juraj Blanár úgy válaszolt, hogy Robert Fico áprilisban azt ígérte Denisz Smihal ukrán kormányfőnek a kelet-szlovákiai Nagymihályban tartott közös kormányülésen, hogy személyesen vesz részt a konferencián, de ez a terv a május 15-i, nyitrabányai merénylet után meghiúsult. „Robert Fico miniszterelnököt még mindig az intenzív osztályon kezelik, ezért külügyminiszterként én képviselem Szlovákiát a békekonferencián” – felelte Juraj Blanár.

A kivizsgálások eredményei alapján az orvosi konzílium hétfőn megerősítette, hogy fokozatosan javul Robert Fico kormányfő állapota. A miniszterelnököt továbbra is a besztercebányai Roosevelt kórházban kezelik. A Speciális Büntetőbíróság hétfőn úgy tájékoztatott, hogy a miniszterelnököt négy lövéssel megsebesítő 71 éves Juraj Cintula továbbra is vizsgálati fogságban marad. A férfit előre kitervelt emberölési kísérlet elkövetésével gyanúsítják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A szlovák külügyminiszter örülne Kínának a svájci békekonferencián
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást