Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Ismét megoperálták Robert Ficót

Infostart
2024. május 17. 14:26
Kétórás műtéten esett át a szlovák kormányfő.

Robert Ficóra szerda délután lőtt rá egy 71 éves lévai férfi a kihelyezett kormányülés után Nyitrabányán. Azóta a kormányfőt lőtt sebeivel a besztercebányai Roosevelt kórház intenzív osztályán kezelik, ahová mentőhelikopterrel szállították.

Pénteken a kormányfő közel kétórás műtéti beavatkozáson esett át, mialatt az orvosok megpróbálták az "állapotát a pozitív prognózis felé mozdítani" – tudósított Robert Kalinák védelmi miniszter az Új Szó beszámolója szerint. A beavatkozás a sebek gyorsabb gyógyulását segíti.

"Az állapota továbbra is nagyon súlyos" – tette hozzá, megjegyezve, hogy néhány napba telik, míg egyértelművé válik, miként alakul tovább a kormányfő egészségügyi állapota. A kormányfő állapotával kapcsolatban hírzárlat van érvényben, csak a legalapvetőbb információkról számolnak be.

Robert Fico most is eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos.

Miriam Lapuníková, a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója elmondta, a miniszterelnökön CT-vizsgálatot végeztek, ennek eredményei alapján eltávolították a lőtt sebből visszamaradt, elhalt szöveteket. "A páciens állapota valóban súlyos, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon kezelik" – emelte ki.

A kórházigazgató elmondása szerint minden reggel egy szakértői konzílium határozza meg, mi legyen a következő lépés, emiatt az sem világos, szükség lesz-e még további műtétekre. Ígérete szerint az egészségügyi intézmény naponta friss jelentést ad majd a kormányfő állapotáról a közösségi felületeken.

"Jobb a kedvem, mert előrelépést látok" – mondta a védelmi miniszter a Parameter tudósítása szerint, hozzátéve, a mai műtét által arra lehet következtetni, hogy az első jól sikerült.

Szlovákia több országból is kapott több ajánlatot a miniszterelnök átszállítására. "Mindannyian, beleértve a miniszterelnököt is, abszolút bízunk a besztercebányai kórházban" – mondta a sajtótájékoztatón a Kalinák, és egyúttal megjegyezte, nincs kétsége afelől, hogy a miniszterelnök jó kezekben van. Ugyanakkor úgy látja, hogy továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a pozitív prognózis megfordul. Elképzelhető, hogy a Ficót a közeljövőben Pozsonyba helyezik át, de még nincs olyan állapotban, hogy ezt meg lehessen tenni. Hozzátette, minden nap a miniszterelnök mellett lesz a kórházban.

A szlovák közmédia (RTVS) hírportálján pénteken saját értesülésre hivatkozva azt írta: hétfőn ül össze az orvosi konzílium, amely a kormányfő állapotát kiértékeli és dönt esetleges átszállításáról a besztercebányai kórházból.