Nyitókép: Clemens Bilan

Angela Merkel nem kapott meghívót a CDU-kongresszusra, de a Zöldeknél beszédet is mondott

Infostart
2024. május 15. 20:46
Nagy visszhangot váltott ki, hogy Angela Merkel főszereplője volt egy zöldpárti politikus búcsúztatójának. Jürgen Trittin a tizenhat évig tartó Merkel-érában tekintélyes ellenzéki képviselőként mindvégig az akkori kancellár korrekt és sokak által tisztelt ellenfele volt. Ezért talán nem is véletlen, hogy a búcsúztatóra meghívták Angela Merkelt, aki meg is lepte a vendéglátót.

A 69 éves volt kancellárt a parlamenti politikától végelegesen visszavonuló, vele egyidős Trittin és felesége fogadta, a fotók szerint rendkívüli szívélyességgel. Angela Merkel ezúttal is a hosszan tartó hivatali ideje alatt rá jellemző blézerben jelent meg, arcán széles mosollyal. A meghívás elfogadása ugyanakkor ha nem is meghívók, hanem általánosságban a sajtó részéről némi meglepetést váltott ki.

A Die Welttel az élen több újság is arra emlékeztetett, hogy Angela Merkel nem kapott meghívót pártja, a Kereszténydemokrata Párt (CDU) épp a közelmúltban tartott kongresszusára, amelyen a küldöttek el is határolódtak a korábbi kancellár és pártelnök akkori politikájától. A Merkel-korszakkal való szakítás egyik fő szószólója épp a jelenlegi pártelnök és konzervatív kancellárjelölt, Friedrich Merz volt, aki mindenekelőtt Angela Merkel menekültpolitikáját bírálta. Az pedig köztudomású volt, hogy Merz és Merkel soha nem szívellte egymást, és a jelenlegi pártelnök annak idején évekre ezért vonult vissza politikától.

Ugyanúgy, ahogy Angela Merkel a kormányrúd 2021 decemberében történt átadásakor tette ezt. Noha nem lépett ki a CDU-ból, de kerülte a nyilvánosságot, és politikai rendezvényeken nem is jelent meg. A Die Welt szerint ezért is okozott rendkívüli meglepetést, hogy egy, a konzervatívokkal végig vetélkedő zödlpárti politikus búcsúztatására fogadta el a meghívást, sőt nemcsak megjelenésével, hanem szereplésével is minden előzetes várakozást felülmúlt.

A beszámolók szerint feltűnően jó hangulatban volt, és Jürgen Trittin tiszteletére váratlanul beszédet is mondott, amelyben nem csupán Gerhard Schröder kancellársága idején a környezetvédelmi minisztériumot vezető Trittin érdemeit méltatta.

Ennél nagyobb visszhangot váltott ki "őszinte sajnálkozása" amiatt, hogy 2013-ban nem a CDU/CSU és a Zöldek Pártjának koalíciója jött létre.

Utalt arra is, hogy négy évvel később szintén napirenden volt egy hármas, a konzervatívokból, a Zöldek pártjából és szabad demokrata FDP-ből létrehozandó kormánykoalíció, de végül ezt sem sikerült tető alá hozni. Külön kiemelte, hogy ez a kísérlet sem a Zöldek Pártja és nem is Jürgen Trittin miatt bukott meg.

A tudósítások kiemelték, hogy a volt kancellár rendkívül jó hangulatúnak tűnt, és beszédét többször is tapssal és nevetéssel fogadták. Idézték azt a kijelentést, amely szerint Trittin hosszú politikai szereplésével elismerésre méltó és mély nyomokat hagyott maga után, amelyek ma is éreztetik hatásukat. Külön dicsérte az egykori politikai "vetélytárs" kompromisszumkészségét.

Jürgen Trittin a Der Tagesspiegel című lapnak nyilatkozva indokolta Angela Merkel meghívását. "A párt frakcióvezetőivel együtt hangsúlyozni kívántuk, hogy különböző pártokhoz tartozó demokraták tisztelettel viszonylhatnak egymáshoz" – jelentette ki. Ez fontos olyan időszakban, amikor a demokráciát ellenfelei támadják. "Tizenhat éven keresztül Angela Merkel politikai ellenfele voltam, de mindig tiszteltük, és most is tiszteljük egymást" – tette hozzá.