Nyitókép: MTI/EPA/Vickie Flores

Iraki, szír, afgán menekülteket repítenek Afrikába a britek – a történelemben példátlan akció indul

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2024. május 1. 11:50
A brit belügyminisztérium hétfőn többek szerint a vártnál hetekkel korábban elkezdte azoknak a menedékkérőknek az őrizetbe vételét, akiket Ruandába szándékozik kitelepíteni. Az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől tudakolt részleteket.

Az Egyesült Királyságban a bevándorlás, illetve a menekültkérdés évek óta a politika fókuszában lévő téma. A Ruandával kötött nemzetközi szerződés értelmében, amelyet törvényben is megerősítettek, a menedékkérők eljárását nem folytatják le brit földön, hanem majd Ruandában, és ezeket az embereket elkezdték begyűjteni a brit hatóságok, kicsit hamarabb is, mint ahogy ezt előirányozták.

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az InfoRádióban megerősítette, hogy egy-két hét múlva kezdődött volna csak a folyamat, az érintetteket repülővel vinnék vissza Ruandába, ott vár rájuk a menekültügyi eljárás lefolytatása. Tisztázta azt is: alapvetően azokat fogják most áttelepíteni, akik az ottani törvények szerint illegálisan érkeztek az Egyesült Királyság területére.

"Elsősorban azokról van szó, akik kis hajókon érkeztek az utóbbi években az Egyesült Királyság partjaihoz, és ott folyamodtak menedékstátuszért.

Afganisztánból, Irakból, Szíriából érkeztek elsősorban,

létszámuk nagyon megnőtt az utóbbi időben. A menekültkérelmek száma 2010-ben 17 ezer volt, ez 2023-ban 67 ezerre emelkedett, és mintegy 84 ezer ember adta be a kérelmét" – fordította a számok nyelvére.

A megállapodásnak már rég hatályba kellett volna lépnie, de az Emberi Jogok Európai Bírósága "visszadobta" az elmúlt években, és most

új törvény született, amely biztonságos harmadik országnak minősítette Ruandát,

és így megindulhatnak a repülőgépek akár egy-két héten belül is.

Hogy hogyan lehet ennyi ember sorsát kezelni, mi erre a terv, arról azt mondta, ezt senki nem tudja pontosan. "Ilyen még nem volt, a nemzetközi jogban sem ismerünk ilyen esetet, de a brit hatóságok azt várják, hogy ez hatékony megoldás lehet. Hogy a kivitelezése hogyan fog zajlani – hiszen nem bűnözőkről, hanem menekültekről van szó, így ilyen szabályok és védelem vonatkozik rájuk –, hogy lehet őket felültetni egy repülőgépre és elvinni egy másik országba, ez nagy kérdőjel. Nagyon sok múlik ezen, a jelenlegi brit kormány politikai túlélése is, ha ezt hatékonyan tudja kezelni" – mondta a szakértő.

Azzal megítélése szerint sokan egyetértenek az országban, hogy "valamit csinálni kell", mert rengetegen jönnek kis hajókkal. Viszont önkormányzati választások lesznek az Egyesült Királyságban, és a Konzervatív Párt "nagyon rosszul áll", a miniszterelnök a "népszerű megoldást" fogja keresni Gálik Zoltán szerint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gálik Zoltán a keleti menekültek Afrikába reptetéséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást