Nyitókép: Fedorovekb/Getty Images

Új szuperfegyvert vetettek be a rendőrök az ámokfutók ellen

Infostart
2024. január 29. 05:15
A menekülő autó kerekét tudják blokkolni üldözés közben.

Egyre fejlettebb és hatékonyabb eszközökkel próbálják csökkenteni az autós üldözések jelentette kockázatot – többek között a jól ismert PIT-manőver egyik lehetséges alternatíváját az elmúlt hetekben használták először élesben, méghozzá eredményesen – írja a vezess.hu.

Az új technológiát a rendőrautó elejére rögzítik, és ha aktiválják azt, egy háló lő ki, ami utána rátekeredik az üldözött kocsi hátsó kerekére, megakadályozva, hogy tovább menjen. Ennek a floridai hatóságok vették hasznát, akiknek egy lopott Chevrolet Camarót kellett lekapniuk, amit két 17 éves fiatal kötött el. Mint kiderült, pisztollyal hadonászva lopták el a kocsit, arra kényszerítve a bevásárlás után épp bepakoló tulajdonost, hogy adja át a slusszkulcsokat. A hálóval szemben azonban nekik sem volt fegyverük, így miután elkapták őket, felhagytak a meneküléssel.

A két kamaszkorú elkövetőt a fiatalkorúak börtönébe szállították, amíg az ügyben nyomozást folytat a rendőrség. Fegyveres autólopás, baleset okozása és menekülés miatt kell majd felelniük.