Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ron DeSantis a visszalépéséről: nem térhetünk vissza a felmelegített nagyvállalati szemlélethez

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. január 22. 14:43
Az Egyesült Államokban kiszállt a jelöltállító – és így az elnökválasztási – versenyből is Ron DeSantis. A floridai kormányzót korábban Donald Trump trónkövetelőjeként tartották számon. Visszaesett népszerűsége miatt azonban feladta a kampányt és Trump támogatására szólított fel.

Ő volt az, akit Donald Trump szalonképesebb és így megválaszthatóbb utódjának tartottak. Csakhogy Trump – különböző peres ügyei és botrányai ellenére – toronymagasan vezet ebben a választási évben az amerikai republikánusok körében.

Trump elsöprő győzelmet aratott az előválasztások első állomásán, Iowa államban, ami az egyik fokmérője annak, hogyan szerepelnek majd a jelöltek a jelöltállító folyamatban.

Ron DeSantis, Florida állam kormányzója jócskán lemaradva lett második, kevesebb, mint feleannyian szavaztak rá, mint Trumpra. Emiatt azt a döntést hozta, hogy felfüggeszti a kampányt és inkább beáll Trump mögé. Mindez jelentős kihívás az eddig ígéretes kampányt folytató Nikki Haleynek, aki Trump szókimondó ENSZ-nagykövete volt és aki az utóbbi hetekben már néhány százalékpontra megközelítette az ex-elnök népszerűségét a republikánus választók körében.

DeSantis két nappal a New Hampshire-i előválasztás előtt tette meg bejelentését – ez a másik nagy lakmuszpapír az amerikai elnökválasztási folyamatban, és a lépéssel nyilvánvalóan Trumpnak kedvez.

„Nem kérhetem az önkénteseinket, hogy adják nekünk az idejüket és a forrásaikat, ha nem látszik a világos út a győzelemhez. Világos, hogy a republikánus előválasztók többsége újabb esélyt akar adni Donald Trumpnak”

– mondta egy vasárnap közzétett videóban, amelyben arról beszélt, hogy feleségével, Caseyvel „imádkoztak, és gondolkoztak azon, hogy hogyan tovább”.

Trump – akiről köztudott, hogy munkatársait és az ő oldalán állókat is cafatokra tudja tépni – a kampány során kegyetlenül kigúnyolta DeSantist. Például azért, hogy talpbetéteket használ a cipőjében. „Neki személyiség-átültetésre van szüksége” – mondta.

Ennek ellenére a floridai kormányzó azt mondta: „Trumpot támogatom, mert nem térhetünk vissza a múlt republikánus gárdájához, ama felmelegített nagyvállalati szemlélethez, amit Nikki Haley képvisel”. Haley erre azt mondta: „jó kampánya volt, most egy hölgy és egy fickó maradt, győzzön a jobbik nő!”.

DeSantis emellett „magasan jobbnak” nevezte Trumpot Joe Biden demokrata elnökkel szemben

– idézte szavait a Financial Times.

Ugyan most Nikki Haley maradt Trump egyetlen számottevő kihívója, a keddi, New Hampshire-i szavazás előtt látványosan megnőtt a hátránya Trumppal szemben – avagy megnőtt Trump előnye a hozzá átvándorolt DeSantis-szavazók nyomán. Míg korábban 6 százalék volt az olló, most Trump elhúzott 49 százalékra, míg Haley 34-en áll, azaz a különbség már 15 százalék a FiveThirtyEight nevű szervezet közvéleménykutatás-átlaga szerint.

Tavaly még DeSantis tűnt a Trump elleni legesélyesebb republikánusnak, akit nagy többséggel választottak újra déli állama kormányzójának. Arról lett ismert, hogy a „woke” ideológia nagy ellenfelének állította be magát. Viszont a Trump ellen indított perek éppenséggel megnövelték a volt elnök dacos támogatottságát.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Trump nagy hátszelet kapott, visszalépett egyik fő riválisa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást