Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Brit védelmi miniszter: nem hagyhatjuk, hogy banditák veszélyeztessék a nemzetközi hajózást

Infostart
2024. január 13. 17:36
Grant Shapps a The Daily Telegraph nyilatkozva azt hangoztatta: csak idő kérdése volt, hogy a húszik támadásai miatt mikor halnak meg olyan ártatlan emberek, akiknek semmi közük a gázai konfliktushoz.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő - szerintük Izrael felé tartó, vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

A húszik vörös-tengeri támadásaira válaszul péntekre virradó éjjel a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben.

A brit védelmi miniszter a szombati Telegraph-interjúban kijelentette: a húszik vörös-tengeri támadásai ötvennél több ország hajóforgalmát érintik, és e támadások most már valójában semmiféle kapcsolatban nem állnak az izraeli-gázai konfliktussal. Grant Shapps szerint Irán elkerülhetetlen feladata, hogy megüzenje a húsziknak: túlságosan messzire mentek a vörös-tengeri támadásaikkal.

Shapps kijelentette: a teheráni rezsimnek tűzszünetre kell rászorítania a húszi lázadókat, és az összes többi olyan csoportot, amelyek Irán nevében tevékenykednek - ezek között van például a libanoni Hezbollah is -, mivel "a világ most már türelme végén jár". Hozzátette: nem alakulhat ki olyan helyzet, hogy a nemzetközi tengeri útvonalak túl veszélyesekké válnak a hajóforgalom számára.

A brit védelmi miniszter megerősítette, hogy a húszik elleni támadás önvédelmi célokat is szolgált, mivel

a jemeni lázadók brit hajókat is célba vettek, köztük a királyi haditengerészet Diamond nevű rombolóját, amely a térségben járőrözik.

Shapps hangot adott annak a reményének, hogy nem lesz szükség további brit katonai fellépésre a húszik ellen, de hozzátette: megfigyelés alatt kell tartani a helyzetet, mivel "realisták vagyunk és tudjuk, hogy meglehetősen észszerűtlenül gondolkodó emberekkel van dolgunk".

Címképünkön a USS Carney amerikai romboló