Nyitókép: Facebook/Mandoki Soulmates

„Mindig az elesettek és az áldozatok oldalán állt” – Leslie Mandoki Wolfgang Schäublét gyászolja

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. december 29. 21:55
Mélyen megérintette Leslie Mandokit Wolfgang Schäuble halála. A Németországban élő magyar származású zenész, producer Angela Merkel egykori pénzügyminiszterét barátjának és előrelátó történelmi személyiségnek nevezte.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, december 26-án, 81 éves korában elhunyt Wolfgang Schäuble volt német belügy- és pénzügyminiszter, aki több mint fél évszázadon át volt a Bundestag tagja, 2017 és 2021 között pedig az elnöke. A politikus 1990-ben túlélt egy merényletkísérletet, amely során meglőtték, és ezért élete hátralévő részében kerekesszékbe kényszerült.

Wolfgang Schäuble meghatározó szerepet játszott Németország gazdaságpolitikájának alakításában, különösen a 2008-as pénzügyi válság és az azt követő euróövezeti államadósság-kihívások idején. Angela Merkel korábbi német kancellár 2012-ben, 70. születésnapján „a német egység építészének, a kormányzati lépések tervezőjének, a stabil eurózóna építőjének” nevezte Wolfgang Schäublét.

Történelmi pillanatok meghatározó figurája

Szomorúan és megrendülten fogadta az egykori német pénzügyminiszter halálhírét Leslie Mandoki, aki szoros baráti kapcsolatot ápolt vele. A zenész, producer azt mondta az InfoRádióban, hogy egy nagyon értékes személyiséget,

„egy kulcsfontosságú filozófiai gondolkodót és látnokot” veszített el Európa, aki politikai karrierjének nagy részét országa újraegyesítésének szentelte.

A Németországban élő, Fonogram-életműdíjas zenész szerint vélhetően másképp alakult volna a politikai és társadalmi helyzet, ha Wolfgang Schäuble nem lett volna jelen a legfontosabb történelmi pillanatokban, ugyanis egyértelműen meghatározó figurája volt a németországi közéletnek. „Nélküle talán nem is jöhetett volna létre Németország egyesítése és a NATO-csatlakozásban is fontos szerepe volt” – fogalmazott Leslie Mandoki.

Hozzátette: az egykori német pénzügyminiszter mindent történelmi szemszögből nézett, teljes rálátása volt a politikai folyamatokra, a legtöbb helyzetben és jelentős fordulópontok alkalmával igyekezett a lehető legbölcsebben dönteni. Előtérbe helyezte a német-magyar barátságot is, arra törekedett, hogy mindig jó viszony legyen a két ország között. Leslie Mandoki szerint

„amikor sokan alig látták a hídpilléreket, ő akkor is fel akarta építeni a hidat”.

Úgy véli, egy nagyon értékes európai eszme megalkotója volt. Jó kapcsolatot ápolt Klaus von Dohnanyival, Hamburg korábbi, magyar származású polgármesterével, akivel a zenész szerint független nemzeti államok összefogásaként képzelték el Európát – méghozzá közös értékek alapján.

Félárbócra eresztett zászló a német parlament épülete, a Reichstag tetején Wolfgang Schäuble, a CDU politikusa halálának másnapján, 2023. december 27-én. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan.

Leslie Mandoki elmondta: Wolfgang Schäuble nem szerette a megkülönböztetéseket, úgy gondolta, hogy az európai szerződések minden egyes EU-tagállamra nézve kötelező érvényűek. Elítélte a kivételezést és a kettős mércét. Mindig volt valamilyen víziója, nagy léptékben gondolkodott és azt képviselte, hogy mindig a történelmi alapokra visszavezetve lehet megoldani az egyes konfliktusokat, problémákat – akár kontinentális szinten is. A zenész szerint bár a Bundestag egykori elnöke

„minden pillanatban lojális volt” Angela Merkelhez, ugyanakkor a legfőbb kritikusává is előlépett sok esetben,

így például a bevándorláspolitikával vagy az Oroszországhoz való viszonyulással kapcsolatos kérdésekben is.

Stabilitás mindenekelőtt

Schäublét a híresen szigorú fiskális politikai hozzáállása tette széles körben is ismertté a nemzetközi politikai színtéren. Mindig szem előtt tartotta a legfőbb gazdasági szempontokat és ügyelt rá, hogy rendben legyen az államháztartás. Leslie Mandoki szerint sok esetben nem ismert könyörületet, a korrupciós ügyek miatt például ki szerette volna „penderíteni” az Európai Unióból Görögországot, ahol emiatt sokáig szitokszónak számított a neve. Ebben a kérdésben is eltért a véleménye Angela Merkelétől, a bírálatokat pedig nyilvánosan is felvállalta. A producer kiemelte, hogy Wolfgang Schäublének sohasem a görög társadalommal volt baja, nem vitte személyes síkra a konfliktusokat, számára csak az volt az elsődleges, hogy megmaradjon és biztosított legyen a stabilitás az Európai Unióban, mert ő gondolt a következő generációkra is.

Leslie Mandoki Schäuble halálhírét követően úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy „a baloldal jobboldalinak, a jobboldal pedig baloldalinak” gondolta őt, és talán éppen ez adott neki egyfajta nemzetegyesítő hitelességet. Mint mondta, ő értékalapon politizált, és „nem az olcsó, mindennapossá váló, felületes politikai harcok embere volt, nem azt nézte, mikor jelenik meg róla egy jó, őt kedvező színben feltüntető cikk az újságokban”. Hozzátette: ő a békéért, az emberiességért, valamint a kapzsiság, a háború, a háborús uszítások ellen harcolt.

„Szinte előre látta azokat a baljós jeleket, amelyek veszélyt jelenthettek a társadalomra nézve”

– fejtegette a zenész.

Mint fogalmazott, ő nem akart megfelelni sem a jobboldali, sem a baloldali tábornak, egyedül az emberek érdekeit nézte, „az elesettek és az áldozatok oldalán állt”.

Wolfgang Schäuble német politikus emlékére elhelyezett részvétnyilvánító könyv a Konrad Adenauer-házban a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU berlini székházában 2023. december 27-én. Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan.

Leslie Mandokinak számtalan közös élménye van Wolfgang Schäublével, hiszen a stúdiója négy választási kampány során komponált zenét Angela Merkeléknek. Többször összefutottak a CDU kongresszusain is, sokszor egymás mellett ültek és jókat beszélgettek a világ dolgairól. Nem egyszer szóba került közöttük a magyar-német barátság, sőt Schäuble egy alkalommal ellátogatott hazánkba az 1956-os forradalom és szabadságharc aktuális évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Leslie Mandoki megajándékozta őt a Szabadságvágy című könyvével, amely németül jelent meg.

A zenész, producer elmondása szerint

Wolfgang Schäuble fontosnak tartotta a magyar-német barátságot, nagyra értékelte a magyar társadalmat,

és egyetértettek abban, hogy csak két nép van Európában, melyek több mint ezer éve nem háborúztak egymással: a német és a magyar. Rengeteget beszélgettek a két nép történelméről, és Leslie Mandokinak nagyon fognak hiányozni ezek a találkozások, elmélkedések.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leslie Mandoki gyászolja Wolfgang Schäublét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást