Nyitókép: Julian Stratenschulte/picture alliance/Getty Images

Boris Pistorius elárulta, miért lassultak be vészesen az ukrajnai fegyverszállítások

Infostart
2023. december 7. 06:00
Németország az Egyesült Államok után Ukrajna második legnagyobb fegyver-, illetve lőszerszállítója. Kijev azonban elégedetlen a szállítások ütemével. A német védelmi miniszter szerint az Ukrajna által kifogásolt "lassúságnak" sem politikai, sem pénzügyi okai nincsenek.

Németország minden tőle telhetőt megtesz Ukrajna katonai támogatása érdekében – hangoztatta a német védelmi miniszter a ZDF közszolgálati televíziónak adott interjújában. A fegyveripar azonban a szándék ellenére nem tud ilyen gyorsan megfelelni a követelményeknek – érvelt Boris Pistorius, utalva arra, hogy a nyugati fegyverszállítások ütemével kapcsolatban ez általános probléma.

A szociáldemokrata miniszter – aki hosszabb idő óta Németország legnépszerűbb politikusa – ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajna második legnagyobb fegyverszállítójaként Berlin "messze megelőzi" a többieket. Ezzel összefüggésben külön kiemelte azokat a területeket – mindenekelőtt a légvédelmet –, amelyek különösen fontosak az Oroszország által indított háború immár második telén.

A német kormány a közelmúltban döntött úgy, hogy 2024-ben megduplázza, azaz nyolcmilliárd euróra növeli az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt. Egyelőre nem született döntés arról, hogy a rendkívüli költségvetési hiány miatt ez a célkitűzés marad-e, vagy több más tervezett kiadással együtt elbukik a szigorú megszorítások oltárán.

A miniszter visszautasította azt a kijevi állítást, amely szerint az ostromlott ország "túl keveset kap a győzelemhez, ugyanakkor ahhoz túl sokat, hogy a háború vesztese legyen".

"Azt nyújtjuk, amit tudunk" – fogalmazott Pistorius, szerinte ugyanez vonatkozik szinte az összes szövetségesre, illetve partnerre. Ráadásul – mint érvelt –, "nem az a helyzet, hogy miközben mi csak szállítunk, Oroszország azalatt tétlenkedik", erősödik az orosz fegyveripar is. Oroszország a szankciók ellenére folytatja a fegyvergyártást, még ha nem is a legkorszerűbb fegyverekről van szó – tette hozzá

Pistorius szerint nehéz megjósolni a háború további menetét. "Éppen ezért fontos és szükséges, hogy a szállítások folyamatosságára összpontosítsunk, függetlenül az esetleg felmerülő szűk keresztmetszetektől" - jelentette ki. Ez utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy a nyugati, ezen belül a német fegyveripar meghatározott területeken nem képes olyan gyorsan szállítani, amilyen ütemben arra szükség lenne. Ez vonatkozik például a lőszerekre, de a légvédelmi rendszerekre is.

"A tempót pedig nem lehet a végtelenségig fokozni" – jelentette ki. Pistorius szerint időre van szükség egy olyan üzem biztosításához, amely képes a lőszer- és robbanóanyag-készletek gyors és folyamatos előállítására.

A miniszter állást foglalt azzal az európai uniós célkitűzéssel kapcsolatban, amely szerint tavaszig egymillió tüzérségi lőszert szállítanak Ukrajnának.

"Már nagyon korán figyelmeztettem arra, hogy ez a szám túl magas.

Láttam ugyanis, hogy ezt a célt nem fogják megvalósítani" – hangsúlyozta a német miniszter. A cél olyan várakozásokat gerjesztett, amelyeknek nem lehet eleget tenni – jelentette ki.

A háború kilátásairól szólva nem értett egyet Philip Breedlove korábbi NATO-főparancsnok azon kijelentésével, amely szerint vezető nyugati politikusok nem akarják, hogy Ukrajna megnyerje a háborút. "Én ezt teljesen másként látom: inkább attól kellene tartanunk, hogy Oroszország, illetve Putyin nyeri meg a háborút. Ebben az esetben Németországban teljesen új biztonsági helyzettel kell szembenéznünk" " – vélekedett a miniszter.

Az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásos megoldás lehetősével kapcsolatban annak a nézetnek adott hangot, hogy az esetleges tárgyalásokról csakis a két ország dönthet.

"A mi feladatunk, a mi felelősségünk egyértelműen az, hogy a csatamezőn, a háborús események terén olyan helyzetet teremtsünk, amelynek nyomán Putyin felismeri: ezt a háborút nem nyerheti meg, és ezért tárgyalóasztal mellé ül" - hangsúlyozta Boris Pistorius.