Nyitókép: Forrás: X / Hung

Vitalij Klicsko: megrendült az ukránok bizalma Volodimir Zelenszkijben

Infostart
2023. december 5. 17:58
Kijev polgármestere két interjúban is kemény szavakkal bírálta az ukrán államfőt.

"Zelenszkijnek fizetnie kell a tévedéseiért" – hangoztatta az ukrán főváros első embere. Vitalij Klicsko szerint az elnök legnagyobb hibája az, hogy nem készítette fel időben az országot a háborúra – írja a skynews.

Az egykori ökölvívóbajnok szerint az elnök nagyon is tudatában volt annak, hogy mire készülnek az oroszok, de semmit sem tett az ország megvédése érdekében. Azt is Zelenszkij hibájának rótta fel, hogy a háború első napjaiban az oroszok szinte akadálytalanul juthattak el Kijevig.

Ugyanakkor Vitalij Klicsko arról is beszélt, hogy Zelenszkij mellett, jó néhány hibája ellenére, ki kell tartani a háború végéig.

"Utána azonban mindenképpen felelnie kell mindazért, amit tett: a sikerekért és a kudarcokért egyaránt"

– közölte a svájci 20Minuten portálnak adott interjúban.

Kijev polgármestere a Der Spiegel német lapnak nyilatkozva azt is állította, hogy Zelenszkij elnöknek diktatórikus hajlamai vannak. Mint mondta:

"egy ponton többé nem leszünk különbek Oroszországnál, ahol minden egy ember szeszélyén múlik."

A megjegyzés arra vonatkozott, hogy Ukrajna a sok áldozat ellenére folytatja az ellentámadását, de ennek alig van valami eredménye.