Nyitókép: MTI/EPA/Jan WoitasJan Woitas

Válságtanácskozás: autóipari csúcs a német kancellári hivatalban

Infostart
2023. november 28. 11:33
Rendkívüli csúcstalálkozó házigazdája volt a német kancellár. Ezúttal nem magas rangú politikusok gyűltek össze Olaf Scholz hivatalában, hanem a német autógyártás "legnagyobbjai", valamint az illetékes szakszervezetek, továbbá környezetvédelmi szervezetek képviselői.

A megbeszélésen a téma az elektromos autók gyártásának növelése, továbbá a vásárlók számára kedvezőbb árak, illetve általánosságban az elérhetőség biztosítása. A kitűzött konkrét cél – mint arról a Deutschlandfunk és több más portál tudósításában kiemelte – annak elérése, hogy 2030-ig 15 millió elektromos autó közlekedhessen a német utakon. A jelenlegi szám a legfrissebb adatok szerint alig éri el az egymilliót, miközben az autók száma meghaladja a 48 milliót.

A legtekintélyesebb autógyártók magasabb állami támogatást sürgetnek, miközben Volker Wissing közlekedési miniszter ehhez ugyanakkor a gyártók részéről hiányolja a szükséges "odaadást". A Handelsblattnak nyilatkozó miniszter szerint az iparág "kötelessége" az elektromobilitás kiterjesztése. Wissing szerint az országnak olyan autóiparra van szüksége, amely a kormányzattal összefogva az elektromos autók gyártása mellett a töltési infrastruktúra bővítéséhez is hozzájárul.

"A politikának és az üzleti életnek össze kell fognia, hogy az e-mobilitást vonzóvá és általánossá tegyék az emberek számára" – hangoztatta a miniszter.

Jelenleg mintegy százezer nyilvánosan elérhető töltőpont működik Németországban, ez Wissing szerint kétszer annyi, mint két évvel ezelőtt, és a rendelkezésre álló töltési teljesítmény szintén megkétszereződött, 2-ről 4,3 gigawattra emelkedett.

A kancellár a gyártók és beszállítók, a szakszervezetek, illetve az üzemi tanácsok, valamint az energetikai, a tudományos és a környezetvédelmi szövetségek képviselőit hívta meg a találkozóra. Mivel kifejezetten az autóipar és mindenekelőtt az elektromos autók gyártása a napirendi téma, meghívták más "kötődő" iparágak, így az akkumulátorcella- és chipgyártó cégek képviselőit is.

A szakszervezeteket, társadalmi és környezetvédelmi egyesületeket, valamint a németországi evangélikus egyházat tömörítő szövetség arra szólított fel, hogy a finanszírozási eszközöket a társadalmi és ökológiai kritériumokhoz igazítsák.

Az NTV hírcsatorna tudósításában úgy vélekedett, hogy az egyik legnagyobb autógyártó, a Volkswagen, valamint a kormány a fennálló problémákkal kapcsolatban egymásra hárítja a felelősséget. A találkozó előtt Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az elektromos autók gyártásával kapcsolatos kormányzati célok kudarcot vallanak. Blume értékelése szerint Németországban és Európában az elektromos mobilitás felfutása lassabban halad, mint azt néhány évvel ezelőtt várták. Ennek fő okaként a rosszabb általános feltételeket említette, ezek között a magas áramárat, a vásárlási ösztönzők és a töltőállomások hiányát.

Az NTV ugyancsak idézte Wissingnek azt a kijelentését, amely szerint a kormányzattal együttműködő elkötelezett, a gyártás mellett a töltési infrastruktúra bővítéséhez is hozzájáruló autóiparra van szükség.

Blume szerint a töltési infrastruktúra bővítése a politika és az üzleti élet közös feladata.

A Volkswagen igazgatója felszólította a kormányt, hogy gondolja újra finanszírozási politikáját. "Intelligens adókedvezményekkel sok mindent el lehet érni" – fogalmazott az igazgató.