Nyitókép: MTI/EPA/Vickie Flores

Méregdrága az Egyesült Királyságba érkező migránsok ellátása, jöhetnek az uszályok, sétahajók

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. november 5. 08:00
Naponta 8 millió fontba, vagyis mintegy 3,5 milliárd forintba kerül a menedékkérők elszállásolása az Egyesült Királyságban – olvasható a Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában. Tóth Klaudiát, az Intézet vezető kutatóját kérdeztük.

A brit belügy nemrégiben tett közzé egy éves jelentést, amelyben arra vonatkozó vizsgálati eredmények jelentek meg, hogy a különböző menedékkérőkkel járó költségek hány fontra rúgnak. Az elszállásolásukkal kapcsolatban mutatott rá az InfoRádióban Tóth Klaudia egy érdekes adatra.

"Naponta 8 millió fontba kerül, vagyis nagyjából 3,5 milliárd forintot jelent a menedékkérők elszállásolása. Ezek az emberek hotelekbe és hostelekbe kerülnek, mert a civil hálózat már nem képes elszállásolni őket, illetve a katonai bázisok is megteltek" – mutatott rá a a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.

Az Egyesült Királyságban 2018 óta tartják nyilván a La Manche csatornán átkelők számát. Míg 2018-2019-ben kétezer fő alatti volt az illegálisan érkezők éves száma, addig 2020-ban már több mint 8400-an érkeztek, 2021-ben már több mint 28 ezren, 2022-ben pedig 45 ezernél is többen.

"A 2023-as számok időarányosan elmaradnak a tavalyi évben érkezők számához képest, de így is magas az adat, hiszen körülbelül 26 800 fő érkezett eddig illegálisan az Egyesült Királyság partjaihoz idén" - folytatta.

A menedékkérelmek elbírálása a nagy létszám miattt lelassult, a bíróságok leterheltek, évről évre egyre nagyobb ügyhátralék halmozódik fel.

2023 augusztusában több mint 175 000 ember várt még mindig a kérelmével kapcsolatos döntésre,

ami azt jelenti, hogy az ő elhelyezésükről, étkeztetésükről, oktatási és orvosi ellátásukról is a brit kormánynak kell gondoskodni, addig ugyanis a menedékkérők nem dolgozhatnak, amíg a kérelmüket el nem bírálják.

A helyzet kezelésére megkezdődött a kiutasítási folyamat, de London azzal is próbálkozik, hogy az elbírálást kiszervezze Ruandába, amit most különböző jogi platformokon támadnak, így még nem volt olyan menedékkérő, aki Ruandából kaphatott volna pozitív híreket.

"Másrészt úgy próbálják csökkenteni a kiadásokat, hogy uszályokra, hajókra, nagy sétahajókra, tengerjárókra telepítik át a menedékkérőket, hogy ne a hoteleknek, hosteleknek kelljen nagyon magas értékű számlákat kifizetni" - húzta alá Tóth Klaudia.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Migrációkutató Menedékkérők az Egyesült Királyságban Tóth Klaudia
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást