Nyitókép: NatalyaBurova/Getty Images

Egy ukrán drón eltalálta az orosz FSZB egyik épületét - videó

Infostart
2023. szeptember 24. 16:42
Herszon megyében, valamint a donyecki Bahmutnál is folytatódtak a harcok. Időközben elrendelték a katonai cenzúrát és kijárási tilalmat az egyik orosz ellenőrzés alatti ukrajnai területen.

Oroszország vasárnap két légicsapást is végrehajtott a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Beriszlav város és környéke ellen, aminek következtében két helyi lakos életét vesztette és többen megsebesültek - közölte a herszoni kormányzói hivatal a Telegramon.

Illja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője egy tévéműsorban elmondta: a Donyeck megyei Bahmutnál - miután az ukrán csapatok az orosz erők egyik utánpótlási vonalát már elvágták -, most azon vannak, hogy a többit is elvágják.

Jevlas szavai szerint az orosz hadsereg hosszú szünet után ismét próbára tette az ukrán védelmi képességet Bilohorivka településnél, azonban nem aratott sikert, az ukrán erők megsemmisítették a támadókat.

Denisz Pusilin, a donyecki szakadár "népköztársaság" vezetője közben rendeletben katonai cenzúrát és kijárási tilalmat vezetett be a régió orosz megszállás alatt lévő részében - jelentette az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál. Utasítása alapján be kell vezetni a távközlési rendszereken keresztül továbbított levelek és üzenetek katonai cenzúráját, valamint a telefonbeszélgetések ellenőrzését. Ezenfelül betiltott mindenféle gyülekezést és felvonulást, valamint nyilvános rendezvényt, továbbá a munkabeszüntetések minden formáját is a vállalatoknál. Az intézkedéseket a diverzánsok elleni küzdelemmel indokolták.

Az ukrán katonai hírszerzésnél megerősítették szintén ennek az ukrán hírportálnak, hogy egy ukrán drón célzott támadással eltalálta az oroszországi Kurszk központjában az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületét.

A műveletet az ukrán katonai hírszerzés hajtotta végre. Egyelőre nincs információ a kár mértékéről, illetve az esetleges áldozatokról. Roman Sztarovojt, a kurszki terület kormányzója előzőleg azt közölte, hogy a támadás következtében jelentéktelen kár keletkezett egy hivatali épület tetőszerkezetében.