A vízhiány szempontjából legrosszabb a helyzet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ahol a lakosság 83 százalékát sújtja extrém vízhiány – mondta el az InfoRádióban Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
A szakember elmondta azt is, hogy vízhiány alatt azt az állapotot kell érteni, amikor egy országban, egy adott területen a vízkészleteknek hozzávetőleg a 80 százalékát felhasználják az emberek lakossági fogyasztással vagy ipari mezőgazdasági tevékenységekkel.
"Az az érdekes, hogy a vízhiányos országok között európai országok is vannak. Olyanok, mint Belgium például" – tette hozzá a kutató, aki szerint ez külön figyelmet érdemel, mivel az állandó vízhiány a történelmi példák alapján mindig komoly gazdasági, társadalmi változásokhoz vezet.
"Amikor különböző konfliktusokról beszélünk, akkor általában társadalmi megosztottságról beszélünk, vallási, etnikai ellentétekről, de nagyon ritkán beszélünk azokról az okokról, amelyek kiváltják ezeket az ellentéteket.
A feszültségeknek az oka az pedig számos esetben a vízhiány miatti gazdasági válsághelyzet"
– mondta Sayfo Omar. Példaként említette az arab tavasz felkeléssorozatát, illetve azon belül is például Szíria esetét, amely kifejezetten békés ország volt, ahol a különböző felekezetek tagjai egymással teljes harmóniában éltek. 2006-ban viszont nagyon súlyos szárazság kezdődött, az elmúlt száz év legnagyobb szárazsága, ami közvetlenül érintette a lakosság mezőgazdaságból élő harnadát. Ez a hárommillió ember megindult a nagyvárosok felé, hiszen elvesztette a megélhetését vidéken. "Olyan feszültségek jöttek létre, amelyek négy évvel később felkeléshez vezettek, majd aztán kialakultak különböző radikális csoportok, amelyek a válságnak kiszolgáltatott emberkörnek próbáltak valamiféle ideológiai kapaszkodót, társadalmi szervezőerőt adni a vallás radikális értelmezéseinek a képében" – mondta a a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
Sayfo Omar emlékeztetett arra is, hogy Szíriában végül a vízhiányból egy olyan társadalmi és politikai folyamat indult meg, amely aztán belső migrációhoz, konfliktushoz, majd pedig nemzetközi migrációhoz vezetett.
Ugyanez a folyamat ismétlődik meg, amikor a vízhiány miatt Észak-Afrikában a szubszaharai térségben egyre több helyen alakul ki gazdasági válság. Helyi szinten a vízhiány miatt nincs megélhetés, tönkre megy a helyi mezőgazdaság, a helyi ipar. Ezután pedig a családok a fiatal férfi tagjaikat elküldik olyan országokba, ahonnan aztán hazautalásokkal tudják segíteni a családjaikat. Ezek a célországok pedig jellemzően a mai világban Európában vannak – mondta el Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.