Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Reuters/Florence Lo

Kínai kémtevékenységre figyelmeztet a német alkotmányvédelmi hivatal

Infostart
2023. augusztus 1. 07:28
Nem könnyű kiismerni Németország Kína-politikájának fő irányait. Jelzésértékű volt, hogy ötéves szünet után júniusban felújították a korábban rendszeres kétoldalú kormánykonzultációkat. Ennek keretében pedig az, hogy Olaf Scholz kínai partnere, Li Csiang miniszterelnök tavaszi beiktatása óta tett első külföldi látogatása éppen Berlinbe vezetett. Mint ahogy az is, hogy a német kormány közvetlenül a nyári szünet előtt fogadta el az új "Kína-startégiát" egyfajta kötéltáncot járva a gazdasági érdekek és a politikai elvek között. A legfrissebb fejlemény pedig, hogy az alkotmányvédelmi hivatal a kínai kémtevékenység veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A karlsruhei székhelyű hivatal felhívását a politikusokhoz, illetve az illetékes hatóságokhoz intézte.

Állítása szerint ugyanis az ázsiai óriás évek óta próbálja kiterjeszteni külföldi befolyását, a többi között Németországra is.

Ennek egyik fő eszköze a kapcsolatépítés, és ebben kulcsfontosságú szerepet tölt be a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya.

Az osztály pedig az alkotmányvédelem információi szerint szerves része a kínai hírszerző apparátusnak, konkrétan a titkosszolgálatnak.

A nemzetközi kapcsolatok osztálya közvetlenül az ország első számú vezetője, Hszi Csin-ping államfő alá van rendelve. Feladata az, hogy kapcsolatokat létesítsen külföldi politikusokkal, valamint pártokkal.

A közvetlen cél pedig az, hogy ezáltal elősegítse a kínai befolyás lehetőségét, illetve erősítését.

Az alkotmányvédelmi hivatal közvetlen "biztonsági" figyelmeztetése szerint

a szóban forgó hírszerzői tevékenység fő célja a kínai vezetés tájékoztatása más országok politikai helyzetéről, továbbá katonai és gazdasági potenciáljáról.

A ZDF közszolgálati televízió birtokába jutott jelentésében a hivatal az említettekből kiindulva a német politikusok, illetve hatóságok számára "különös óvatosságot és visszafogottságot" ajánlott.

Értékelése szerint ugyanis a KKP Központi Bizottságának nemzetközi osztályát "a történelmileg kialakított kapcsolatok" nyomán megbízható és fontos együttműködő partnernek tekinti.

Alig néhány nappal a szóban forgó alkotmányvédelmi figyelmeztetés nyilvánosságra kerülése előtt vált ismertté, hogy a tekintélyes Erlangen-nürnbergi Egyetem a jövőben nem kíván a kínai állam által finanszírozott doktoranduszokat fogadni.

Az ok a kínai hírszerzői tevékenység miatti aggodalom. Értesülések szerint hasonló "elővigyázatossági" intézkedést fontolgat több más német egyetem is.

A bevezetőben említett "Kína-stratégiát" ugyanakkor a kormányzat iránytűnek tekintené a Pekinggel kapcsolatos politikához.

Egybehangzó értesülések szerint Annalena Baerbock zöld párti külügyminiszter az előzetes tárgyalások során szükség esetén a Pekinggel szembeni keményebb fellépés mellett állt ki.

Ezzel szemben a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár mindenekelőtt az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Végezetül megszületett a kormányon belüli megállapodás, amely hangsúlyozza a lehetséges kockázatok "minimalizálásának" szükségességét.

A kancellár tolmácsolása szerint szükség van a Kínával való együttműködésre, elsősorban a gazdaság, valamint a klímavédelem területén.

Ugyanakkor fel kell vetni a "kritikus témákat" is, mindenekelőtt az emberi jogokra, a jogállamiságra, valamint a szabad verseny biztosítására vonatkozóan.