Nyitókép: Pixabay

Úszóverseny a Dunában? A Szajnát kemény munkával tették olimpiai versenyre is alkalmassá

Infostart
2023. július 30. 10:56
Egy évvel az ötkarikás játékok kezdete előtt utolsó fázisába ért a program, amely megtisztítja a folyó vizét.

1,4 milliárd eurós (530 milliárd forintos) program keretében tisztítják meg a Szajna párizsi szakaszát: évtizedek óta tilos a folyó fővárosi szakaszán úszni annak szennyezettsége miatt. A megtisztuló Szajna lehet a párizsi olimpia egyik legjelentősebb öröksége a franciáknak: a folyóban a tervek szerint három olimpiai számot rendeznek - írja a Sky News.

A párizsiak abból profitálhatnak igazán, hogy 2025-re úszásra alkalmas, a rakpartokról elérhető vízfelületet érhetnek majd el a fővárosban.

"Ha az emberek látják, hogy a Szajnában egészségügyi problémák nélkül úsznak a sportolók, akkor maguk is bátran megteszik ezt. Ez a mi örökségünk" - vélekedik Pierre Rabadan, Párizs olimpiáért felelős alpolgármestere.

Az ipari szennyvíz mennyiségének és az egyre növekvő lakosságszámnak köszönhetően sok nyugati nagyvároshoz hasonlóan Párizsban is folyamatosan romlott a folyó vízminősége. Ez a vízi élővilágra is hatott: a hatvanas években már mindössze háromféle hal tudott megélni a szennyezett vízben.

Épp 100 éve, 1923-ban tiltották be az úszást a fővárosi Szajna-szakaszon,

és az évente megrendezett karácsonyi folyóátúszást is csak a második világháborúig tartották meg.

Az egyik legjelentősebb problémát az a 19. századi csatornastruktúra jelenti, amely a konyhai és fürdőszobai szennyvizet a wc-k öblítővizével keverve juttatta a külvárosi tisztítóközpontokba. Nagy esőzések esetén azonban a rendszer túltelítődött és a felesleget a Szajnába kellett leereszteni.

Az elmúlt 20 év fejlesztéseinek köszönhetően a folyóba kerülő fekáliabaktériumok száma már jelentősen csökkent.

"A nehézséget az jelentette, hogy ettől is megszabadulhassunk, így a folyót már hivatalosan is tisztának lehessen minősíteni" - mondja Samuel Colin-Canivez, a párizsi városháza szennyvízelvezetési főmérnöke. Ennek érdekében hatalmas föld alatti tározót építettek, amely már képes kezelni az esőzéstől megnőtt mennyiségű szennyvizet is - ide tudják elvezetni a felesleget, a tározó pedig néhány napig képes azt megtartani, mielőtt elvezetnék.

Előfordulhat majd így is, hogy kisebb mennyiségű szennyvíz a Szajnába kerül, ilyenkor majd tájékoztatják a lakosságot arról, hogy átmenetileg nem lehet fürdeni a folyóban.

A megtisztult Szajna nemcsak versenyszámok megrendezésében, hanem a megnyitó ünnepségben is szerepet kap majd az olimpián:

160 hajóból álló flotta szállít majd 10 ezer sportolót hat kilométeren át az Eiffel-toronyig.

A folyóba mostanra visszatértek a halak is: jelenleg 30-35 faj él a Szajnában, és fogtak már innen kétméteres harcsát is. A halak egy része természetesen települt vissza a vízbe, míg másokat betelepítettek. Puhatestűek, vízi rovarok, szivacsok és rákok is vannak újra a vízben, melyet a fenéken újra megjelent növényzet szűr.

A párizsiak már 20 éve élvezik a Paris-plages, azaz párizsi strandok néven ismert partszakaszok kényelmét: a folyóparti rakpartok egyes szakaszait homokkal, napernyőkkel és strandjátékokkal alakították át. Hamarosan azonban már Párizs központjában, az Île Saint-Louis közelében, valamint a város keleti és nyugati végén található strandokon bemerészkedhetnek a vizekbe is: ez valódi változás lesz.