Nyitókép: Adriel Perdomo

Nyoma veszett három zsúfolt migránshajónak a Kanári-szigeteknél

Infostart
2023. július 10. 09:34
Az illegális bevándorlókat szállító hajók két hete indultak útnak a nyugat-afrikai Szenegálból, a hozzátartozók azóta se hallottak róluk.

A spanyol tengeri mentők napok óta keresik azt a három migránshajót, amik legalább 300 ember próbált a spanyolországi Kanári-szigetekre jutni Szenegálból. A hajók kutatómunkájához egy repülőgép is csatlakozott, írja az Euronews.

Két hajó – az egyik mintegy 65, a másik 50-60 embert szállított – 15 napja tűnt el, amióta elindultak Szenegálból, hogy megpróbálják elérni Spanyolországot – közölte Helena Maleno, a Walking Borders civil szervezet munkatársa a Reutersnek. A harmadik hajó június 27-én indult el, mintegy 200 emberrel a fedélzetén.

Maleno elmondása alapján a menekültek családjai azóta nem hallottak felőlük, hogy útnak indultak. Mindhárom hajó a Szenegál déli részén fekvő Kafountine-ból indult, ami mintegy 1700 kilométerre van Tenerifétől, a Kanári-szigetek egyikétől. A szervezet úgy tudja, hogy sok gyerek volt a hajók fedélzetén.

Az utóbbi időkben a Nyugat-Afrika partjainál fekvő Kanári-szigetek váltak a Spanyolországba igyekvő migránsok fő célpontjává, és már jóval kevesebben próbálkoznak a Földközi-tengeren át a szárazföldre jutni. A nyár a legforgalmasabb időszak az átkelési kísérletek tekintetében – emlékeztet a Reuters.