Nyitókép: MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Tajvan felpörgeti a rakétagyártást, messzire tudnak lőni

Infostart
2023. július 5. 18:16
Új, nagy hatótávolságú cirkáló rakéták tömeggyártása indult Tajvanon, amelyekkel már a szárazföldi Kína belső területeire is csapást lehet mérni.

A Pekingtől különálló sziget kormánya a rakétagyártás fokozása mellett döntött. Tajpej ezzel válaszolt arra, hogy az utóbbi időben megsokszorozódtak a kínai légierő és haditengerészet provokációi - számolt be a hirado.hu.

Míg korábban a szárazföldi Kína tiszteletben tartotta azt a képzeletbeli vonalat, amely a Tajvani-szoros közepén húzódik, ezt most sorozatban átlépik a kommunista hadsereg repülőgépei és hajói. Az ilyen kvázi határsértések azóta sokasodtak meg, hogy tavaly augusztusban Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke a szigetre látogatott, és ezzel kiváltotta Peking heves tiltakozását.

A kommunista Kína vezetése ugyanis kitart amellett, hogy csak egy Kína létezik, így mivel az amerikai közjogi méltóság látogatását nem egyeztették Pekinggel, ezért azt súlyos sértésnek tekintik. Ugyanakkor az egy Kína elvvel magyarázzák Pekingben azt is, hogy hajóik és repülőgépeik rendszeresen veszélyesen megközelítik Tajvant. A kommunista vezetés szerint a saját országukon belül ott repülnek és hajóznak, ahol akarnak.

A hosszú ideje inváziótól tartó, az Egyesült Államok által is támogatott Tajvan vezetése viszont újabb fegyverkezésbe kezdett.

Ennek részeként hadfelszerelést és lőszereket vásárolt az USA-tól, illetve fokozta a saját fejlesztésű cirkáló rakéták gyártását. A Hsziung Feng II (Bátor Szél) és a szuperszonikus (továbbfejlesztett és hosszabb hatótávú) Hsziung Feng III rakéták tömeggyártása már meg is kezdődött.

2024-ben már ezres darabszámmal számolnak a tajvaniak. A rakétaprogramot 2026-ig hirdették meg, melynek keretében a Csung-San Tudományos és Technológiai Intézet 7,4 milliárd dolláros (mintegy 2400 milliárd forint) keretből fogja növelni a gyártási kapacitást.