Nyitókép: MLiberra/Getty Images

Ellopta egy teljes chipgyár terveit a volt Samsung-vezető

Infostart
2023. június 19. 17:52
Kínában épített volna fel egy chipgyárat, ellopva a félvezetők gyártásához szükséges terveket egykori cégétől.

Letartoztatták a Samsung Electronics egykori vezetőjét. A 65 éves férfit azzal vádolja a suwoni kerületi ügyészség, hogy 2018 és 2019 között megsértette az ipari technológia védelmére vonatkozó törvényeket – írja a hvg.hu cikke alapján a Gizmodo.

A vád szerint a férfi üzleti titkokat, tervrajzokat, alapvető mérnöki adatokat lopott el, hogy létrehozza a Samsung félvezetőgyárának másolatát, mindössze másfél kilométerre a Samsung Xianban működő chipgyárától. A jogosulatlanul megszerzett vállalati titkok értéke körülbelül 233 millió dollárra tehető a Samsung szerint.

A férfi korábban 18 évig dolgozott a Samsungnál, az SK Hynixnél, egy másik dél-koreai chipgyártónál pedig egy évtizedet töltött. Ezt követően új chipgyártó cégeket alapított Kínában és Szingapúrban, miközben mintegy 200 Samsung- és Hynix-alkalmazottat is felvett.

Az ügyészek szerint

a chipmásoló-gyár felépítésére meghiúsult, miután támogatója, egy állítólagos tajvani cég lemondta a több mint hatmilliárd dolláros befektetését.

Igaz, kínai és tajvani befektetőktől azért kapott tőkét a Samsung technológiáján alapuló próbatermékek előállításához. "Súlyos bűncselekményről van szó, amely komoly csapást mérhet a hazai félvezetőipar alapjaira a chipgyártásért folyó verseny idején" – közölte az ügyészség.

Az ügyvezetőn kívül hat másik személy ellen is vádat emeltek: köztük van egy Samsung vállalkozó, akit építészeti tervek kiszivárogtatásával vádolnak, valamint az elsődleges vádlott által indított kínai chipcég öt alkalmazottja.