Nyitókép: Pavel Bednyakov

Putyin szerint mindenért a Nyugat és Kijev a felelős

Infostart / MTI
2023. június 17. 22:16
Az afrikai békeküldöttségget fogadta az orosz elnök.

Oroszország kész az építő jellegű párbeszédre mindenkivel, aki az igazság elvein és a felek legitim érdekeinek figyelembe vételén alapuló békét akar" - jelentette ki az orosz elnök, amikor az orosz-ukrán háborúban közvetíteni kívánó afrikai vezetőket fogadta a Szentpétervár melletti elnöki rezidencián, a Konsztantyin-palotában.

A delegációnak tagja Cyrill Ramaphosa, a Dél-afrikai Köztársaság, Macky Sally Szenegál, Hakainde Hichilema Zambia, valamint Azali Assoumani, a Comore-szigetek valamint az Afrikai Unió elnöke, továbbá Kongó, Uganda és Egyiptom képviselői is helyet kaptak a küdöttségben.

Az orosz elnök megismételte azt az álláspontját, hogy Ukrajna és a Nyugat kezdte a konfliktust jóval azelőtt, hogy Oroszország tavaly februárban Ukrajnába vezényelte volna a csapatait. Azt hangoztatta, hogy a Nyugat - nem pedig Oroszország - a felelős az élelmiszeráraknak a világpiacon a múlt év elején történt meredek emelkedéséért.

Közölte a küldöttséggel, hogy az Oroszország által lehetővé tett fekete-tengeri ukrán gabonaexport egyáltalán nem könnyített Afrikának a magas élelmiszerpiaci árakkal kapcsolatos problémáin, mert a gabona többségében a gazdag országokba került.

Kijelentette, hogy Oroszország soha nem utasította el a tárgyalásokat az ukrán féllel, azokat Kijev blokkolta.

Az afrikai béketerv egyebek mellett felszólítja a feleket, hogy a konfliktusban elfogott valamennyi gyermeket vissza kell szállítani a származási helyére. Ezzel kapcsolatban Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Oroszország nem akadályozza meg az ukrán gyermekeket a hazatérésben. "Konfliktusövezetből vittük ki őket, megmentve az életüket" - tette hozzá.

Cyrill Ramaphosa dél-afrikai elnök kifejtette tízpontos béketervét. Közölte, hogy azért utaztak Oroszországba, hogy a tárgyalások megkezdését szorgalmazzák.

Előző nap a küldöttség Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki leszögezte, hogy Ukrajna addig nem hajlandó tárgyalni, amíg minden orosz katonát ki nem vonnak a megszállt területekről.