Nyitókép: Drew Angerer/Getty Images

Példátlan: republikánus szenátor gáncsolja a magyar fegyverbeszerzést

Infostart
2023. június 14. 13:24
James E. Risch republikánus szenátor, az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának tagja blokkolt egy 735 millió dollár összértékű magyar fegyverbeszerzést. A szenátor közléséből derült ki az is, hogy Magyarország megvásárolná az ukrajnai háború egyik legsikeresebb eszközét.

A The Washington Post információi szerint Magyarország összesen 24 darabot akar vásárolni azokból a HIMARS rakéta-sorozatvetőkből, amelyek az ukrajnai háború egyik legütőképesebb eszközének bizonyultak (és amelyekből az utóbbi hónapokban számos hadsereg kezdett el bevásárolni).

A 735 milliós beszerzésnek része lenne még számos másik rakéta is, valamint a fegyverek működtetéséhez szükséges alkatrészek, illetve technikai támogatás is. Mindezt azonban most blokkolta James E. Risch, Idaho állam szenátora,

arra hivatkozva, hogy az utóbbi hónapokban tett ígéretei ellenére Magyarország sem volt hajlandó eddig jóváhagyni Svédország csatlakozását a NATO-hoz

írja az Index.

Állítólag úgy fogalmazott: "már egy ideje közvetlenül is jeleztem a magyar kormánynak az aggodalmaimat, hogy nem hajlandóak előrelépni a Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatos szavazás ügyében. Annak fényében, hogy most június van, és még mindig nem történt meg, úgy döntöttem, hogy felfüggesztjük a Magyarországnak szánt új amerikai katonai eszközök eladását".

Az amerikai lap szerint a Külügyi Bizottság tagjaként Risch nagyon ritkán szokott bármilyen külföldi fegyverüzletet blokkolni, nemhogy egy olyat, amelyben egy NATO-beli szövetséges államnak adnak el fegyvereket.

A jelentős fegyvereladásoknál (így ennél az esetnél is) a szenátus és a képviselőház külügyi bizottságaiban ülő összes tagnak hozzá kell járulnia az ügylethez. Az, hogy most Risch ezt nem tette meg, a gyakorlatban azt jelenti, hogy az amerikai külügyminisztérium nem tud további lépéseket tenni a Magyarországnak szánt fegyvereladás ügyében olvasható mások mellett.