Nyitókép: Pexels

A virrasztásra készülve vették észre, hogy lélegzik a halottnak hitt nő

Infostart
2023. június 13. 18:38
A 76 éves ecuadori Belly Montoyáról úgy hitték, hogy sztrókban elhunyt.

Még a múlt hét péntekén nyilvánították halottá a nőt, akinek teste mellett szerettei virrasztani terveztek. Ehhez kezdték el átöltöztetni Montoyát, amikor azt vették észre, hogy akit halottnak hittek levegőért küzd a koporsóban - írja a Sky News.

Az asszonyt visszavitték a kórház intenzív osztályára, az ország egészségügyi minisztere pedig vizsgálatot indított az ügyben.

A minisztérium közleménye szerint a nőnél szív- és légzésleállás következett be, és nem reagált az újraélesztési kísérletekre. Az ügyeletes orvos halottnak nyilvánította őt.

Fia szerint reggel 9-kor vitték kórházba, délben pedig az orvosok azt mondták neki, már nem él. Néhány órával később kezdték meg a családtagok az előkészületeket a virrasztáshoz.

A közösségi médiában terjed egy videón, amelyen jól látható, hogy a nyitott koporsóban fekvő asszony levegőt vesz, miközben emberek veszik körül. Ezt követően mentősök érkeztek, és megfigyelés után elszállították a nőt ugyanabba a kórházba, amelyben halottnak nyilvánították.