Nyitókép: Pexels

Újabb amerikai állam korlátozza az abortuszt

Infostart
2023. május 26. 19:18
Az embrió hathetes koráig engedélyeznék a terheségmegszakítást Dél-Karolinában. A javaslattal az a gond, hogy sok nő ekkor tudja meg egyáltalán azt, hogy állapotos.

A törvénytervezetet a kormányzó a várakozások szerint aláírja, de támadásokra számíthat a javaslat. Az állam szenátusában ülő republikánus képviselők megszavazták az életbe léptetését, három kivétellel: ők mindannyian a párt női képviselői – írja a BBC.

A "Magzati szívverés és az abortusztól való védelemről szóló törvény" néven ismert javaslat a legtöbb esetben megtiltaná az abortuszt, ha a magzat vagy embrió korai szívműködése már kimutatható – ez általában a terhesség hatodik hete körül következik be. Nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén a 12. hétig engedélyezi a terhességmegszakítást, valamint kivételt tesz az orvosi vészhelyzetek esetén.

Az államban jelenleg a terhesség első 22 hetében engedélyezett az abortusz.

A tervezetet kedden szavazták meg, ezt követően Henry McMaster republikánus kormányzó azt tweetelte, hogy a törvényjavaslat elfogadásával "államunk egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy több ártatlan életet megvédjen".

"Alig várom, hogy a lehető leghamarabb aláírhassam ezt a törvényjavaslatot" – mondta.

A szenátusban a republikánusok többször is megpróbálták elfogadtatni a törvényjavaslatot, de ezt egy öt nőből álló, pártokon felüli csoport, köztük a három republikánus képviselőnő eddig megakadályozta.

"Ami ma történt, az nem az illegális abortuszokat fogja megszüntetni, hanem illegális abortuszokat fog kiváltani" – mondta Sandy Senn republikánus szenátor, a csoport egyik tagja.

Dél-Karolinát eddig az abortuszt kereső déli nők utolsó bástyájának tekintették, de a szigorítások hatására most már szinte csak Virginia államban lehet ilyen beavatkozást végezni.

A múlt héten Észak-Karolinában a republikánus törvényhozók megszavazták a 12. hét utáni abortuszok többségére vonatkozó tilalom fenntartását.