Nyitókép: MTI/EPA

Egyre kevesebb ideig húzzák az ISIS vezetői

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. május 3. 11:11
Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatója szerint amennyiben a hír igaz, immár negyedik vezetőjét veszíti el az ISIS, ami jól mutatja, hogy a terrorszervezet mozgástere szűkül, ugyanakkor továbbra is valós veszélyforrás a térségben. Szerinte ezt a török elnök ki is használja a közelgő választások miatt.

Tálas Péter kiemelte, hogy keveset tudni az esetről. A Reuters szíriai forrásokra hivatkozva azt mondja, hogy az akciót Aleppótól északnyugatra mintegy 60 kilométerre egy kis faluban hajtotta végre a török határ közelében a török nemzeti hírszerzési szervezet szombaton, de sem a BBC, sem az Egyesült Államok, sem az ISIS egyelőre nem kommentálta ezt a műveletet.

Ha igaz a hír, akkor az ISIS negyedik vezetőjét veszítette el. Ráadásul egyre rövidebb ideig tudnak vezetők lenni:

  • 5 év 4 hónap,
  • 2 év és 2 hónap, majd
  • 8 hónap és
  • a negyedik 5 hónap

után halt meg – emelte ki a szakértő.

Tehát nyomás van az ISIS-en, elvesztette azt, amit 2014 után el tudott érni – summázott.

Tálas Péter egyért azokkal a feltételezésekkel, miszerint ez a törökországi elnöki választások előtt kampányfogás is Erdogan részéről, ezzel demonstrálja, hogy fel tud és akar lépni a terrorszervezetekkel szemben. Fontosnak tartja, hogy egy jelölt elhitesse magáról, hogy ő képes biztonságot teremteni, hogy ő megmenti a társadalmat a fenyegető veszélytől.

„Az ISIS ilyen értelemben eléggé jó tárgy tekintettel arra, hogy egykor 88 ezer négyzetkilométert területet birtokolt Szíriában és Észak-Irakban, az uralmát pedig csaknem 8 millió emberre kényszeríttette rá. Mindenki emlékszik még erre az időszakra. A becslések szerint Szíriában és Irakban ma körülbelül hat-tíz ezer harcos tartózkodik. Ezen kívül még vagy tízezer harcost tartanak fogva olyan szíriai menekülttáborokban, ahol együtt vannak a szíriai menekültekkel, és ezt is sokan nagy veszélynek tekintik, hiszen majdnem 60 ezer ember, köztük 27 ezer gyerek él a szíriai al-Hol menekülttáborban, ahol gyakorlatilag az Iszlám Állam ideológiájának vagy indoktrinációjának vannak kitéve nap mint nap. Nagyon sokan azt mondják, hogy

ők lesznek a következő generációja az Iszlám Államnak”

– mondta Tálas Péter.

Azt is megemlítette, hogy az ISIS-nek regionális leányvállalatai is vannak Afganisztánban, Szomáliában, a Csád-tó medencéjében. Tálas Péter szerint összességében lehet az ISIS-re hivatkozni mint olyan veszélytényezőre, amelytől egy politikus meg tudja védeni a választóit, Törökországban pedig kimondottan, hiszen közismert, hogy Törökország nagy szerepet vállal a szíriai hatalom a fenntartásában.

(Nyitóképünkön tálib harcos egy romos háznál 2023. február 14-én, miután az este az afgán biztonsági erők rajtaütöttek az Iszlám Állam terrorszervezet egyik kabuli rejtekhelyén.)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Egyre kevesebb ideig húzzák az ISIS vezetői
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást