Szűcs Anita szerint a Franciaországban hosszú hetek óta tapasztalható tiltakozó megmozdulások alapvetően a nyugdíjreform ellen irányulnak, ugyanakkor a társdalomban amúgy is érzékelhető egyfajta feszültség. Mint mondta, Emmanuel Macron számára rendkívül fontos, hogy keresztülvigye a nyugdíjreformot, hiszen 2017-ben ezzel a programmal került hatalomra, amit aztán a második elnöki szakaszában meg is erősített. Arról nem beszélve, hogy a nyugdíjreform része a munkaerő-piaci reformoknak, ami Franciaország versenyképességét növelné.
„Az utcán az emberek pedig, nagyon furcsán hangzik, de teszik a dolgukat, hiszen egy nagyon komoly vívmányt akar elvenni tőlük a kormányzat” – fogalmazott a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének docense.
A francia nyugdíjreform lényegét illetően kifejtette: Franciaország versenyképessége Németországéhoz képest az elmúlt tíz évben fokozatosan lemaradt. Ennek egyik oka a rengeteg adminisztratív megkötöttség, szabályozottság, ami bemerevíti a munkaerőpiacot. Megjegyezte, Jacques Chirac 1995-ben már próbálkozott hasonlóval, de az utcai tüntetések nyomán a terve megbukott, és kénytelen volt visszavonni a nyugdíjreformot. Ezt követően 2010-ben Nicolas Sarkozy tette meg az első, nagyobb lépést, majd Macron állt elő egy átfogóbb reformjavaslattal, amit a pandémia egy időre „eltörölt” ugyan, később ismét napirendre került.
Macron programjának két nagy eleme van. Az egyik, hogy két évvel megemelné a nyugdíjkorhatárt. Ezzel kapcsolatban amúgy még Sarkozy kért szakértői véleményt az ENSZ-től, és azt a választ kapta, hogy három évvel kellene emelni ahhoz, hogy fenntartható, fegyelmezett francia költségvetés alakuljon ki. A másik fontos elem, hogy 23 évre hosszabbítanák a nyugdíjhoz szükséges befizetések idejét, vagy magyarul a minimális szolgálati időt.
A szakértő érdekességként jegyezte meg, hogy
a francia politika nem úgy viselkedik a nyugdíjreform és az azt kiváltó tüntetések nyomán, ahogyan kell(ene).
Eddig ugyanis az volt a megszokott, hogy vannak bizonyos elvi megkötések, és mindenki következetesen kitartott a programja mellett. Így például a jobbközép republikánus párt (Köztársaságiak) évtizedes nagy programja, hogy a francia nyugdíjrendszert meg kell reformálni, csökkentve az ezzel járó kiadásokat, növelve a nyugdíjkorhatárt, most azonban ezt hirtelen felrúgta – mutatott rá Szűcs Anita –, és teljesen szembemegy több évtizedes önmagával, hogy maximalizálja a pillanatnyi politikai tőkéjét.
A tanszékvezető egyetértett azzal, hogy alapvetően minden politikusnak a hatalomra kerülés az elsődleges célja, de szerinte olyan szintű „feladásra” még nem volt példa, mint ami most a konzervatívok részéről látható, akik eddig konzekvensen egy liberálisabb gazdaságpolitika, illetve egy szigorúbb nyugdíjpolitika mellett foglaltak állást.
Ráadásul Emmanuel Macron múlt év decemberében úgy ment bele a nyugdíjreformba, hogy potenciális szövetségesként tekintett a republikánusokra, hiszen részükről megvan ez a politikai tradíció, sőt, sokkal vérmesebb reformokat követeltek, csak aztán amikor látták, hogy milyen népszerűtlen a reform, kihátráltak az elnök mögül – tette hozzá Szűcs Anita, aki szerint amúgy ez a lépés inkább a köztársaságiak belső problémáiban gyökerezik.
Francia gloire
Az InfoRádió Aréna című műsorában szó esett a "francia dicsőségről" is. Szűcs Anita úgy véli, hogy ez a forgalom kezd elveszni, illetve átalakul. Mint mondta, számos elemzés szól arról, hogy a francia identitás változásának az egyik alapja, hogy az a fajta gloire,
a dicsőséges Franciaország-kép, ami a hidegháború idején még megvolt, elveszőben van a mindennapokban,
és "ebben gyökerezhet a frusztráltság, hogy nem tudom, hogy mi bajom van, de nem jó semmi. Ilyenkor pedig elég egy kis szikra, és az emberek az utcára mennek" – jegyezte meg a Corvinus docense.
Kiemelte: a gloire a társadalmi tudatnak fontos része Franciaországban, hiszen minden állam esetében az identitásképzés egyik alapja az, hogy politikai vagy kulturális közösségként definiálja magát. Franciaország az egyik ideáltípusa a politikai közösségnek, tehát az, hogy valaki francia állampolgár, az a politikai közösség részévé teszi. Ez egy 19. századi eszme, egy akaratlagos közösség, amiről megalkotója, Renan a következőket mondja: „A kollektív politikai akaratot minden nap meg kell erősíteni: a nemzet mindennapos népszavazás.” Miután pedig a népszavazás is akaratlagos, ezért a dicsőséges múlt képe nagyon sokat nyom a latba – magyarázta a szakértő –, vagyis azért érdemes a közösséghez tartozni, mert ez egy dicsőséges nagy állam.
Szűcs Anita szerint a fentiek köszönnek vissza Marcon európai uniós politikájában, amikor igyekszik visszahozni azt a dicsőségképet, hogy Franciaország az Európai Uniót alakító nagyhatalom legyen. Emellett persze más helyeken is próbálja – több-kevesebb – sikerrel a francia pozíciókat erősíteni, de miután mára multipolárissá vált a világ, Franciaország globális szinten nagyon kevéssé, inkább a regionális hatalmi egyensúlyi rendszerekbe tud bekapcsolódni, ami nem ugyanaz a kép.
"Bár nyilvánvaló, hogy amikor az ember otthon ül reggelinél, akkor nem azon gondolkodik, hogy milyen dicsőséges Franciaország, de ez mégis benne van a közhangulatban. A mérések azt mutatják, a francia átlagpolgárok megfogalmazzák ezt a valami elveszett érzetet, ami a globalizációval, az angol üzleti kultúrának a térnyerésével jött" – tette hozzá.