Nyitókép: MTI/AP/Libkos

Tanulságok Kaiser Ferenctől: állóháború van Ukrajnában, mindenki kifogy a fegyverekből

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2023. március 23. 09:22
Az ukrán védelmi minisztérium közleménye szerint komoly csapást mértek az orosz rakétakészletekre, de Ukrajna fegyverei is fogytán vannak. Az InfoRádió által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő úgy látja: ebből a helyzetből a Nyugatnak is tanulnia kell.

Az ukrán védelmi minisztérium közleménye szerint a Krím északi részén megsemmisítették Moszkva fekete-tengeri flottájának cirkálórakétáit. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez komoly veszteség lehet Oroszországnak.

"Ezekből az oroszoknak relatíve kevés van, egyrészt mert ellőtték a készleteik jelentős részét, másrészt újak legyártásához kellenének olyan nyugati chipek, amelyeket hivatalosan Moszkva nem kap meg" – mondta a szakértő.

De nemcsak az oroszoknak, az ukránok sincs elegendő utánpótlásuk. Mostanra állóháború alakult ki, beálltak az arcvonalak, a tervezett orosz invázió nem hozott áttörést, és egyelőre a nyolc hónapja ostromlott Bahmut városát sem adták fel az ukránok.

A harcok azonban hatalmas mennyiségű lőszert emésztenek fel.

A legnagyobb amerikai lőszergyár termelését meghatszorozták,

ám becslések szerint Ukrajnának még ez is csak alig egy hétre elengedő utánpótlást biztosítana – mondta az InfoRádiónak Kaiser Ferenc.

"Gyalogsági és tüzérségi lőszerekre, eszközökre, HIMARS-okhoz – irányított rakétákat kilövő sorozatvető rendszerekhez – is elképesztő mennyiségű rakéta kell, szükségük van gyalogsági harcelemekre, amelyekből már nagyon sokat kaptak, de több száz darabos tételben modern nyugati harckocsikra is" – ecsetelte.

Ukrajna vadászgépeket is kért a nyugati országoktól. Lengyelország és Szlovákia több szovjet gyártmányú MiG-29-est is felajánlott. Kijev szerint ezek ugyan erősítik Ukrajna védelmi képességeit, de nem védik meg az országot az oroszoktól.

Kaiser Ferenc úgy látja: Ukrajna a szárazföldi harcokat támogatni képes

F16-os vadászbombázóknak tudná igazán hasznát venni.

Ezekkel – ahogy az elhúzódó harcokhoz szükséges fegyverekkel – azonban a nyugati országok sem rendelkeznek megfelelő mennyiségben. Ráadásul az előállításukhoz szükséges gyártókapacitás is hiányzik, ebből pedig tanulni kell – mutat rá a biztonságpolitikai szakértő.

"Tudomásul kell venni, hogy ha nem is használjuk gyártásra, békeidőben is lekonzerválva kell tartani valamennyi gyártókapacitást, hogy olyan ne fordulhasson elő még egyszer, mint az oroszok Ukrajna elleni agressziója során, hogy egy nagyobb konfliktus esetén még úgy sincs elég lőszerünk és fegyverünk, hogy mi magunk nem is vagyunk hadviselő fél."

Kaiser Ferenc politikai beavatkozásra és komoly anyagi forrásokra van szükség, hogy a jövőben rendelkezésre álljanak a szükséges kapacitások.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Tanulságok Kaiser Ferenctől: állóháború van Ukrajnában, mindenki kifogyóban a fegyverekből
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást