Nyitókép: Köd a Kárpátokban, az Egreshát felől fotózva a Perecsenyi járásban, Kárpátalján 2020. november 10-én. MTI/Nemes János

Újabb földrengés a magyar határ közvetlen közelében

Infostart
2023. február 27. 16:08
Hétfőn hajnalban Munkácstól 19 kilométerre a magyarok lakta Nagydobrony területén történt a földrengés.

A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű rengés körülbelül 2 kilométeres mélységben történt. Az Ukrán Geofizikai Intézet szakembere a TSN-csatornának nyilatkozva közölte, "Olyan területen történt, ahol gyakran előfordulnak földmozgások. A régió több településén is érezték az emberek” – mondta Olekszandr Kendzera, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Geofizikai Intézetének igazgatója

A szeizmológust szerint ez a földrengés úgy jellemezhető, mintha nehézgépek haladnának el a ház mellett. Az éjszakai incidens miatt a mennyezeten lévő csillárok enyhe kilengését észlelték a helyi lakosok.

„Az emberek érezték a ház rezgéseit, amelyek azonban nem voltak erősek. Az a helyzet, hogy az emberek most a Törökországban történt komoly földrengések miatt érzékenyen reagálnak m inden ilyen jellegű hírre. Ezért a kisebb földrengések is szorongást és aggodalmat keltenek a lakosságban. – tette hozzá a szakember, aki nem zárta ki, hogy Ukrajnában is megismétlődhetnek hasonló rengések.

A Kárpátokban az év során körülbelül 200 földrengést rögzítenek. Hangsúlyozom, pusztítás nem történik ilyen földrengések során” – magyarázza a szeizmológus a Kárpáthír oldalán.