Nyitókép: mbbirdy/Getty Images

Horrorbaleset Teslával: szikláról zuhant a mélybe az autó, mégis mindenki túlélte

Infostart
2023. január 3. 14:56
Egy 4 éves kislány, egy 9 éves fiú és két felnőtt is megúszta a balesetet Észak-Kaliforniában.

A halálos balesetekről ismert Devil's Slide környékén zuhant le az autó: több mint 75 méteres magasságban sodródott le az útról. Mielőtt talajt ért, többször is megpördült.

A San Franciscótól délre található területen nem ritkák az autóbalesetek, az viszont igen, hogy bárki is túléli ezeket - írja a CBS News. Maguk a hatóságok is csodaként aposztrofálták, hogy bár eredetileg kritikus állapotúnak tüntették fel a Tesla utasait, végül kiderült, hogy senkinek sem lett nagyobb baja a horrorisztikus zuhanást követően.

Az első vizsgálati eredmények szerint az autó

nem önvezető módban szenvedte el a balesetet,

és nem is az útviszonyok tehetők felelőssé azért.

Szemtanúk negyed tizenegykor riasztották a hatóságokat a balesethez, a helyszínre érkező tűzoltók pedig köteleken ereszkedtek le az autóhoz. Az azt távcsővel figyelők ekkor már látták, hogy valaki mozog a járműben, vagyis feltételezték, hogy legalább egy túlélő van.

Az autó utasainak kiszabadítása több órás művelet volt, szakadó esőben és erős szél mellett.

A Tesla ajtói beszorultak, de végük mindenkit sikerült kivágni a járműből: a gyerekeket a hátsó szélvédőn keresztül emelték ki és kosarakban húzták fel a szikla tetejére. Ők inkább voltak ijedtek, mint sérültek.

A felnőttek sérülései elsőre súlyosnak tűntek, ezért őket helikopterrel szállították kórházba, de kiderült, hogy az ő sérüléseik sem életveszélyesek, a gyerekek pedig gyakorlatilag sértetlenül megúszták a zuhanást. A vizsgálat a baleset okáról folyamatban van.