A mindenkori európai uniós évértékelőket jobbára választási témák, intézményi viták, szerződésmódosítások vagy tagfelvételi (netán brit kilépési…) ügyek szokták dominálni. Idén azonban minden másként volt. Az egész évet eluraló orosz–ukrán háború jóformán folyamatossá tette az energiaellátási és energiapolitikai, valamint gazdasági (elsősorban inflációs) kérdések előtérbe kerülését, fűszerezve az egymást követő Oroszország elleni szankciókat övező viták sorával, vagy az ukrajnai menekültek kezelésének az ügyével.
Az, hogy az év végére még egy zaftos EU-intézményi korrupciós botrány is becsúszott, visszamenőleg nyilván nem módosít a megelőző 12 hónap témakavalkádjának összetételén, a 2022-re való visszaemlékezésekben azonban minden bizonnyal mélyebb nyomot hagy majd.
Pedig ezeken kívül idén is jelen volt a minden évet elkerülhetetlenül jellemző klímapolitikai huzakodás is – ezúttal egy nem túl sikeres kairói klímacsúcs formájában –, míg az EU szűkebb fertályán változatlanul téma maradt a nyugat-balkáni EU-bővítés (kiegészülve ezúttal a „soron kívüli” ukrán uniós tagjelöltség napirendre tűzésével), meg a bolgár és román Schengen-tagság örökzöld ügyével (most sem jutottak be…).
Az, hogy közben választások zajlottak Franciaországban és Olaszországban – az utóbbi esetében ráadásul egy korábban inkább euroszkeptikus alapállást hangoztató és olasz földön most először női miniszterelnök (Giorgia Meloni) vezette jobboldali koalíciót segítve hatalomra –, szinte már csak a lábjegyzetek között kaphat helyet.
Miként az is, hogy az év során eldőlt: déli szomszédunk, Horvátország januártól bevezetheti az eurót, és részévé válhat az útlevélmentes belső határátlépési rendszernek, a Schengen-zónának.
Magyar szempontból persze az egész évet végig kísérő slágertéma az országnak szánt EU-pénzek sorsa volt.
Kezdve az áprilisban bejelentett európai bizottsági „költségvetésvédelmi feltételességi eljárás” megindításával, ami praktikusan a leendő magyar EU-keretek blokkolását jelentette. Az Európai Bizottság által a magyar hatóságoknak küldött levél három fő kifogást említett: a közbeszerzési rendszer kifogásolhatóságát, a csalások és a visszaélések kivizsgálásáért és a vádemelésért felelős hatóságok szerintük megbízhatatlan működését, és végül a korrupcióellenes szabályozási és intézményi keretek vélelmezett hiányát.
Az egyébként 2021. január 1. óta hatályos, de csak idén februárban (az Európai Bíróság „normakontrollja” után) ténylegesen is beélesített úgynevezett költségvetésvédelmi feltételességi eljárás közösségi rendelete indikatív módon nyolc olyan körülményt sorol fel, amelyek közül egy, vagy több megléte indokolhatja a jogszabály alkalmazását. A bizottság közülük négy esetben is magyar érintettséget vélelmezett.
Az első az uniós költségvetés végrehajtásáért felelős hatóságok úgymond nem megfelelő működése volt. A második a pénzügyi ellenőrzésért, a nyomonkövetésért és az auditért felelős hatóságok működése kapcsán látott problémát, ideértve az elszámoltathatósági rendszereket is. A harmadik, a csalás, a korrupció vagy másfajta, az uniós büdzsé végrehajtásával összefüggő jogsértések megelőzését és szankcionálását szolgáló eszközök esetlében vélt elmaradást. Végül pedig az úgynevezett „más körülmények” esetében nem látták szavatolva, hogy „a szabályozói keret és a gyakorlat a közbeszerzésben elkerülje a korrupciós kockázatokat”
Válaszul beindult a zárolt magyar pénzek „kiszabadítását” célzó (Navracsics Tibor vezette) brüsszeli diplomáciai hadjárat, meg az ezzel párhuzamosan végighajtott magyarországi törvényalkotási sorozat, ami a magyarországi (brüsszeli elvárásoknak megfelelő) korrupcióvédelmi mechanizmusok, szabályok és intézmények megerősítését (egyes elemeiben mostani megteremtését) célozták.
Túlzás nélkül mondható, hogy a „lesz-e EU-pénz vagy sem” találgatások és előrejelzések váltakozása magyar földön lényegében végigkísérte 2022 második félévét. A kétféle megközelítés láthatóan még az év utolsó napjaira is jellemző maradt, holott mostanra annyi minimum eldőlt, hogy a leendő pénzlehívásokhoz szükséges előzetes programok végül minden esetben uniós jóváhagyást nyertek. A tényleges pénzeső azonban még valóban egy sor magyar vállalás végrehajtásának a mikéntjétől is fog függeni – ami azonban már nem 2022-nek, hanem 2023-nak lehet majd a témája.
EU-szinten az egész évet meghatározó téma (az orosz–ukrán háború tényén túl) az energiaellátás szavatolása és az energiaár kordában tartása volt.
Az utóbbi kapcsán mindjárt folyamatosan irányt véve az infláció megregulázásának a szüksége és szándéka felé is.
A kép teljességéhez tartozik, hogy az Ukrajna elleni februári orosz fegyveres támadást csak kevesen látták (valószínűsítették) előre, a nem kizárható energiamizéria lehetősége azonban már 2021-ben megjelent.
Nemzetközi elemzésekben már tavaly nyáron visszatérő figyelmeztetések hangzottak el arról, hogy 2021-ben elmaradt az európai gáztartalék a megszokott szinttől, és hogy ez még problémák forrása lehet. A Platts energiaügyi hírszolgáltató például tavaly ősszel arról írt, hogy akkori megítélésük szerint az európai gáztartalék mintegy 19 milliárd köbméterrel kisebb volt az ötéves szezonális átlagnál.
Az okok sokfélék voltak. A Covid-járvány másfél éves bénultságának elmúltával az ipar már tavaly láthatóan mindenütt ismét rákapcsolt, ami magasabb szintre emelte az állandó keresletet. Történt mindez akkor, amikor egyes természeti katasztrófák több kulcsfontosságú régióban – így például az oroszországi Jamal vezeték esetében – visszavetette a termelést és/vagy a szállítást.
Ezzel párhuzamosan, ugyancsak tavaly, a világ folyékonygáz-ellátását biztosító technológia mintegy 20 milliárd köbméternyi kapacitását érintő része fenntartási vagy javítási munkák miatt kiesett a kínálatból, miközben a dél-amerikai és ázsiai kereslet éppen, hogy látványosan megugrott ezek iránt.
Nem véletlen, hogy
a földgáz ára igazából már tavaly vészesen megindult felfelé.
A brüsszeli Euractiv a Nemzetközi Energiaügynökségre hivatkozva tavaly októberben azt jelentette, hogy 2021-ben hat hónap alatt mintegy megnégyszereződött a földgáz ára, a Financial Times pedig ugyanekkor arról tudósított, hogy az európai irányadó gázár 2021 január és október között 250 százalékkal növekedett.
Az idei orosz–ukrán háború kirobbanása után aztán nem kellett sokat várni az európai gázár robbanására sem. A csúcsot idén augusztusban érte el, amikor volt, hogy kilowattóránként a 300 eurót is meghaladta piaci jegyzése, holott a korábbi években hasonló időszakban 20-30 euró között szokott mozogni. Ősszel aztán megindult a csökkenés, de a rég volt alacsony árszintet mindeddig nem sikerült elérni.
Közben intenzív uniós tárgyalások folytak/folynak a világ szinte minden fertályán, alternatív energiaforrások után kutatva, amihez a Kaukázuson túli szovjet utódállamokat ugyanúgy megkeresték, mint a cseppfolyósított gáz eladásában komoly kapacitásokkal rendelkező öböl menti arab államokat (kiemelten is Katart), és persze (mindenekelőtt) az Egyesült Államokat.
Az LNG-szállítmányok be is indultak Európa felé, a tározók feltöltöttsége is végül biztatóan alakult, úgyhogy az év végén a jelenség kapcsán a legtöbb előrejelzés már nem annyira a 2022/23 évi téli ellátásban láttak/látnak rizikófaktort, hanem a tározók 2023-as visszatöltését vélik sokan problematikusnak. De ez is már jövő év leendő témái közé tartozik.
Ugyancsak az év végére egyes országokban kezdett normalizálódni a helyzet az energiaproblémának egy másik káros következménye, a fogyasztói árak általános megugrása kapcsán is.
Az infláció kérdése voltaképpen szintén már a háború előtt is egyre gyakoribb téma volt,
lévén 2021 őszétől szinte minden hónap újabb rekordot hozott az uniós árnövekedés mértékét illetően.
A háború kitöréséig azonban a hivatalos narratíva – mindenekelőtt az Európai Központi Bank részéről – többnyire az volt, hogy az infláció csupán „ideglenes”, amit a közel kétéves Covid-leállás után újra induló gazdasági folyamatok, így a kereslet váratlan megugrása magyaráz, de ez „idővel ki fog simulni”.
Mindez a háborús állapotok állandósulásával, és az energiaárak vázolt elszabadulásával tovább nem volt tartható. Egyre inkább az infláció megfékezése vált első számú prioritássá, és (10 év után először) idén júliusban az EKB 50 bázisponttal, majd szeptemberben rekordnak számító 75 bázisponttal, aztán a következő alkalommal megint ugyanennyivel emelt az alapkamaton.
A tendencia év végére sem változott, és Christine Lagarde EKB-elnök legutóbbi nyilatkozatában „mindaddig” újabb emeléseket helyezett kilátásba, amíg nem sikerül gátat vetni az inflációnak.
Szakértők szerint 2023 számára az első reménysugarat az jelentheti, hogy a legfrissebb – decemberi – adatok szerint az árnövekedés az unió vezető gazdaságában, Németországban végre megtorpant, sőt, ha csak 0,1 százalékkal is, de csökkenést sikerült regisztrálni. Hogy ez csak kivétel, vagy az új évre váró majdani új szabály, az szintén már a 2023-as krónikát gazdagíthatja.
Elemzések egyúttal megjegyzik, hogy a sok váratlan és többnyire erőteljesen negatív fejlemény mellett EU szempontból azért akadtak biztató fejlemények is. Így a káros orosz háború kedvező európai következményeként említi mindenki, hogy
a háborús válság láthatóan „összehozta” az európai demokráciákat, „a Nyugat ismét összezárt”.
Sőt, nemcsak a Nyugat, de több szempontból láthatóan velük együttműködve a Kelet is, legalábbis erre utal, hogy a decemberi EU-csúcson sorrendben már a kilencedik Oroszország elleni szankciós csomag is végül konszenzussal átment. Az európai uniós egység tehát a jelentős nyomás, és a sokféle széthúzó érdek és vélemény ellenére is, úgy tűnik, kitart, ami sokak szerint biztató hír az unióra nézve.
További pozitív fejleménye volt az évnek a tavaly elfogadott és útjára indított 750 milliárd euró helyreállítási (avagy új generációs) alap felhasználásának a felfutása. A bizottsággal jogállamisági vitába keveredett Lengyelország és Magyarország kivételével a pénzek lehívása, a különböző reformprogramok végrehajtása láthatóan minden további tagállamban jól halad.
A mindebből netán kinövő túlzott optimizmust ugyanakkor megfigyelők szerint az év utolsó heteiben alaposan megtépázta az európai parlamenti korrupciós botrány kirobbanása. A történet kiteljesedése itt is 2023-ra marad, az uniós intézményekre (de különösen az EP-re) vetülő negatív hatás azonban máris nagyban érzékelhető, úgyhogy sokak szerint nem kevéssé tartós maradhat az új évben is.