Nyitókép: gorodenkoff/Getty Images

Tízmillió euróból tesztelik a rövidebb munkanapok rendszerét

Infostart
2022. december 26. 07:59
A kkv-szektorban minimum heti fél nappal rövidítenék le a munkahetet, teljes fizetés megtartása mellett.

Az ehhez nyújtott anyagi támogatás elnyerése érdekében a pénzt igénylő vállalatoknak olyan módszereket kell kidolgozniuk a termelékenység növelésére, amelyek kompenzálják a bérköltségek túllépését – közölte az Ipari Minisztérium.

A cégeknek ezeket a változtatásokat egy éven belül be is kell vezetnie, és legalább két éven át futtatniuk kell a programot a Euronews cikke szerint.

A skandináv modellel kapcsolatos vita – mely szerint a produktivitást növeli, ha alacsonyabb óraszámban kell dolgoznunk –, jó ideje tart már, de a pandémia idején kapott igazi lendületet.

A projekt első évében a spanyol kormány részben finanszírozza a munkaidőt csökkentő vállalatok bérköltségeit, ezen felül pedig hozzájárul a képzést és termelékenységet javító intézkedések költségeinek finanszírozásához.

A programba csak teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottakat vehetnek be, a nőknek pedig olyan arányban kell jelen lenniük a kiválasztottak közt, amilyen arányban a cégen belül jelen vannak.

A 20 főnél kevesebb alkalmazottal működő cégek esetében legalább a dolgozók 30 százalékának kell csökkenteni a munkaidejét, a 21-249 fő közti foglalkoztatók vállalatoknál az alkalmazottak 25 százalékát kell bevonni a kísérleti programba.

Más megoldás a munkaidő csökkentésére

Hasonló projektként egy spanyol távközlési nagyvállalat, a Telefonica már élesben alkalmazza a négy napos munkahetet, miután 150 fő bevonásával tesztelték a modellt – a lehetőséggel élőknek azonban le kell mondaniuk fizetésük 12 százalékáról. Magyarországon például a Magyar Telekom teszteli a négynapos munkahetet. A kezdeti kísérleti programot szintén 150 fővel indították, jövőre viszont már 300 embert vonnak be annak második fázisába.