Nyitókép: Darwin Brandis/Getty Images

Italba fojtják bánatukat, halálra drogozzák magukat az amerikai nyugdíjasok

Infostart
2022. december 26. 10:28
Húsz év alatt megháromszorozódott az ilyen típusú halálesetek száma az Amerikai Egyesült Államokban.

Az alkoholizmus megjelenése is hatalmasat ugrott ebben az életkori csoportban: 18 százalékkal emelkedett meg az érintettek aránya mindössze egyetlen év leforgása alatt, 2019-ről 2020-ra.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ adatai szerint 800 ezer drogfüggő és 2,7 millió alkoholista volt a 65 év fölöttiek közt a 2020-ban az országban. Abban az évben ötezren vesztették életüket közülük drogtúladagolás miatt, az alkoholfogyasztás miatt elhunytak száma pedig 11 600 főre rúgott az NBC News cikke szerint.

Bár a 65 év fölöttiek körében így is alacsony a túladagolások száma más életkori csoportokhoz képest, arányuk látványosan megugrott: 100 ezer főre vetítve 2,4 ilyen típusú haláleset volt 2000-ben, míg 2020-ban 8,8.

"Közegészségügyi problémával állunk szemben, ezek a tendenciák már régóta erősödnek" – mondta Alexis Kuerbis, a Silberman School of Social Work professzora, az idősebb felnőttek körében tapasztalható szerhasználat szakértője.

Ezt a korosztályt nevezik a baby boomerek generációjának, amely Kuerbis szerint másképp viszonyul a drogokhoz és az alkoholhoz, mint a szüleik. Vannak köztük olyanok, akik fiatalon és akár középkorúként is rendszeresen fogyasztottak alkoholt és drogot, idősebb korukban azonban szervezetük már nem tudja tolerálni ezt.

"Ez a generáció nyilvánvalóan teljesen más, mint az őket megelőző néma generáció vagy a második világháborús generáció. A baby boomerek

sokkal nyitottabbak voltak az alkohol és a drogok használatára fiatalabb korukban, de a középkorú éveikben is,

és ez így marad idősebb felnőttként is" – mondta.

Az adatok szerint a fentanil és más szintetikus opioidok okozta halálesetek száma 53 százalékkal nőtt az idősebbek körében 2019–2020-ban. Kuerbis szerint van bizonyíték arra, hogy azok az emberek, akiknek középkorukban opiátokat írtak fel sérülés miatt, később átváltottak a fentanilra, miután nehezebbé vált a receptek kiváltása.

A szakértő szerint a túladagolások közt nagy számban vannak véletlen esetek is, de előfordul az is, hogy valaki ilyen módon hajt végre öngyilkosságot. Ennek hátterében

krónikus fájdalom, halálos betegség és demencia állhat.

A National Institute of Drug Abuse szerint bizonyos idősebb felnőttek azért használnak kábítószert vagy alkoholt, hogy megbirkózzanak az életükben bekövetkezett nagyobb változásokkal, például a nyugdíjba vonulással, gyásszal és veszteséggel.