A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülését tovább közlő Bloomberg-cikk hamar utat talált a magyar sajtóba, sőt, a jelek szerint a magyar tőzsdére is, ahol azonnal esni kezdett a forint, pedig az információ
egyelőre még nem lezárult döntésről tájékoztatott.
Szerdán az Európai Bizottság nem is ülésezett, a héten kedden tartott kollégiumi ülésükön pedig a dosszié formálisan nem volt napirenden, azaz leghamarabb jövő szerdán dőlhet csak ténylegesen el bármi végleg és hivatalosan.
Kollégiumi döntés nélkül persze arról sem lehetett még szó, hogy a bizottság elnöke a testület nevében formálisan végleges határozatról tájékoztatott volna bárkit, legyen bár szó EP-képviselőkről vagy tagállami nagykövetekről.
Megfigyelők szerint az egyetlen lehetséges forgatókönyv az, hogy a keddi biztosi ülés margóján, Ursula von der Leyen elnök „szondázta” a testület véleményét, és konszenzust vagy ehhez közeli támogatást érzett ahhoz a pénzvisszatartási verzióhoz, amiről formálisan még csak ezután döntenek majd, de amit az érintettek közül valaki(k) hasznosnak éreztek már előzetesen kiszivárogtatni.
Szakértők szerint ugyanezért egyelőre csak találgatás tárgya lehet az is, hogy mi történhet majd a másik, ugyancsak függőben lévő (Magyarországnak szánt) pénzkerettel, a helyreállítási alapból elvben az országnak allokált 5,2 milliárd euróval, aminek kapcsán a továbblépéshez szintén a bizottság döntésére és ajánlására volna szükség, de erről még a kiszivárogtatott információ sem szólt.
A szerdai fejlemény előzménye, hogy hétfőn, a magyarországi helyzettel foglalkozó EP-plenárison Didier Reynders igazságügyi biztos még „konstruktívnak” nevezte a Brüsszel–Budapest párbeszéd alakulását, úgy vélve, hogy a magyar fél láthatóan „elkötelezte magát” a bejelentett tizenhét korrupcióellenes intézkedés tényleges végrehajtására. Márpedig egy ilyen fejlemény, ha valós, érdemben kezelhetővé teheti a korábbi (közpénzekkel kapcsolatos magyarországi) „átláthatósági problémákat” – tette hozzá a belga biztos.
Mindez egybevágni látszott azzal, hogy a megelőző napokban egyre több informális „sajtóértesülés” arról beszélt, hogy Brüsszelben érlelődik egyfajta – ha nem is egyhangú bizottsági, de többségi – hajlandóság a „magyar pénzek elengedésére”. A magyar kormány „17 vállalása”, a hetek alatt lefolytatott magyar törvényalkotási sorozat, az elhatározott korrupcióellenes intézkedések sora minimum annyit lehetetlenné tett, hogy bizottsági részről a magyar helyzet „változatlanságáról” beszéljenek – vélték az említett „értesülések”.
A hétfői plenárison azonban hamar kiderült az is, hogy az EP túlnyomó többségét adó középpárti frakciók (néppárt, szocialisták, liberálisok, zöldek, sőt, a szélsőbaloldal is) nem osztják ezt a megközelítést, és idővel az is tudni való volt, hogy a csütörtökön szavazásra kerülő parlamenti határozattervezet szövege változatlanul
arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy ne javasolja a feltételességi eljárás megszüntetését, és egyelőre ne tegye elérhetővé a közösségi forrásokat Magyarország számára.
A parlamenti állásfoglalás jogilag nem kötelezi a brüsszeli testületet, sem más európai uniós döntéshozókat, politikailag viszont komolyan nyomás alá helyezi az Európai Bizottságot. Az utóbbi formálisan egyedül az Európai Parlament felé tartozik beszámolással – tagállami kormányok nem avatkozhatnak be a testület működésébe –, cserébe az unió közvetlenül választott képviselő-testülete dönthet úgy, hogy megvonja a bizalmat a bizottságtól, amely ez esetben lemondani kényszerül.
Formális lemondatási döntésre még nem, de bizalmi szavazás bejelentésére már került sor az EU történetében, ami végső következményében így is az akkori biztosi testület távozását eredményezte: 1999 márciusában a Jacques Santer-vezette Európai Bizottság nem várta meg a másnapra ütemezett parlamenti bizalmi szavazást, hanem órákkal előtte testületileg önként leköszönt tisztéről.
Azóta az eset precedensjellege fokozottabb óvatosságra inti a bizottsági vezetőket a mindenkori parlamenti véleményekkel szemben.
Márpedig a bizottság tovább már nem halogathatta, hogy állást foglaljon arról, mi legyen a sorsa a közösségi források magyarországi jogtiszta hasznosulásával kapcsolatos kétségek miatt indított feltételességi eljárással, ami miatt, ha év végéig fennmarad, 7,5 milliárd eurónyi (3000 milliárd forintnyi) közösségi kohéziós pénz teljes egészében elveszhet az ország számára.
Jogilag ez az eljárás egyelőre nem terjed ki a másik függőben lévő keret, az 5,8 milliárd eurónyi (több mint 2400 milliárd forintnyi) EU helyreállítási alap-részesedés ügyére. De elvi-politikai alapon megfigyelők szerint kétséges, hogy ha a közösségi pénzek egyik válfajánál a testület megalapozott kétségeket vélelmez a jogtiszta hasznosulása kapcsán, akkor ez alól a kétség alól mentesülhessen egy másik közösségi forrás allokálása.
Márpedig,
ha év végéig itt sem lesz haladás, akkor jövőre már elérhetetlenné válik a keret nagy része (több mint 70 százaléka).
A kohéziós pénzek blokkolása, illetve a mindezt előidéző (jogállamisági) feltételességi eljárás kapcsán a brüsszeli testülettől voltaképpen e hét keddre várták a formális véleményt. A bizottsági ajánlást még az idei utolsó (december 6-i) EU-pénzügyminiszteri tanácsnak is szentesítenie kell, ezért is számított mindenki e héten döntésre, a biztosi kollégium azonban végül halasztott és november 30-i ülésére tűzte ki a magyar feltételességi eljárás kérdését.
Mindezek kapcsán már a hét elején akadt olyan vélemény, hogy a magyar kormányon lévő nyomás fenntartása mellett a bizottság éppen az EP kilátásba helyezett állásfoglalása miatt is térhetett ki a mostani döntés elől. Így részint a parlament nem vetheti a szemére, hogy figyelmen kívül hagyja a véleményét, és meg sem hallgatva közösségi képviselőket már előre eldönt mindent, részint pedig lemérhette, hogy mennyire elszánt az amúgy jól ismert EP-ellenállás az eljárás megszüntetésével szemben. (Más szóval: milyen parlamenti visszacsapásra kell a testületnek számítania akkor, ha utóbb figyelmen kívül hagyja a képviselői többség véleményét.)
Mivel formális döntés láthatóan nem született még, csupán lehetséges verziók „megfuttatása” zajlik éppen – maga a Bloomberg is úgy fogalmazott rövid közlésében, hogy „lehet”, hogy a bizottság „azt fogja javasolni”, hogy tartsák vissza a kérdéses kohéziós pénzhányadot –, ezért a dolog egyelőre véglegesnek sem tekinthető.
Korábban szakértők többsége azt valószínűsítette, hogy a bizottság egy sor feltételhez kötve ugyan, de végül feloldja majd korábbi fenntartásait a közösségi pénzek magyarországi folyósításával szemben. Az utóbbiak az úgynevezett „mérföldkövek” rendszerét jelenthetik, amit a lengyelek esetében is alkalmaznak már egy ideje, és amelyek a korrupcióellenes intézkedések tényleges végrehajtásától tehetik függővé egyes összegrészletek tényleges lehívhatóságát.
Nem mellesleg ennek része lenne az is, hogy határidőkhöz kötött ütemezés szerint teljesüljenek a magyarországi igazságszolgáltatás függetlenségét célzó reformok is.
A szerdai „kiszivárgás” után a lehetséges kimenetel legalábbis többesélyes lett,
miközben figyelmet érdemlő az is, hogy a FAZ és a Bloomberg értesülését bizottsági részről hivatalosan egyelőre nem cáfolta senki.
A következő napok leendő konkrét lépései mindenesetre úgy festenek, hogy ezek szerint a bizottság november 30-i ülésén születhet döntés a kohéziós pénzek harmadát érintő feltételességi eljárás sorsáról, valamint a helyreállítási alap elérhetőségéhez szükséges magyar nemzeti reformprogram elfogadásáról, vagy a további kivárásról.
Egyébként e helyreállítási pénzek kapcsán, ha a döntés pozitív lenne is, szakértők szerint előre borítékolható, hogy az egyes részösszegek lehívhatósága itt is előzetesen teljesítendő „mérföldkövekhez” kötődik majd.
Mindkét döntés akkor válik EU-szinten is ténylegessé és hatályossá, ha a tagországok pénzügyminisztereinek tanácsülése is meghozza a maga verdiktjét. Aminek kapcsán viszont egyes elemzések már korábban arról beszéltek, hogy ami a leendő tanácsi döntést illeti, az elmúlt hónapokban más témák – mindenekelőtt az EU oroszországi politikája, valamint az orosz-ukrán háború – megítélésében előfordult véleménykülönbség a magyar álláspont és más tagországok törekvései között esetleg
a magyar kormányzati érdekek ellen „hangolhatott” több fővárost is, ami nem kizárhatóan megmutatkozhat majd a pénzügyminiszteri döntésénél is.
Sajtójelentések ennek kapcsán megjegyzik, hogy a német parlament a napokban például felszólította Christian Lindner pénzügyminisztert, hogy a decemberi tanácsülésen „csak nagyon alapos mérlegelés” után járuljon hozzá a magyar kifizetések engedélyezéséhez.
Ami a kohéziós pénzeket illeti, itt még a feltételességi eljárás esetleges elengedése után is további lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy a majdani források ténylegesen elérhetőek legyenek. Így mindenekelőtt véglegesíteni kell az úgynevezett EU-magyar „partnerségi megállapodást,” ami a 2021-2027 közötti időszakra elérhető 21-22 milliárd összegű felzárkóztatási forrással kapcsolatos kohéziós politika céljait és eszközeit rögzíti (így mindenekelőtt azt, hogy a tagállamok milyen alapból mekkora összegű támogatáshoz jutnak). Ugyancsak alapvetésnek számít a végrehajtást részletező operatív programok (Magyarország esetében hét ilyen van) véglegesítése is.
Mindez azért fontos, mert ha ezekre az év végéig nem kerül sor, akkor a magyar felhasználók a még nem jóváhagyott operatív programok pénzügyi keretének arányos részét (egyhatodát) így is elbukhatják.