Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Alekszej Nyikolszkij

Az amerikaiakkal és a britekkel is tárgyaltak az oroszok az ukrán piszkos bombák ügyében

Infostart / MTI
2022. október 24. 21:44
Erről az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést.

Brit és amerikai kollégájával tárgyalt az orosz vezérkari főnök, hogy megvitassák azt a moszkvai feltételezést, amely szerint Ukrajna "piszkos bomba" bevetését tervezi – közölte az orosz védelmi minisztérium.

Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz védelmi miniszter helyettese és Tony Radakin tengernagy, brit vezérkari főnök telefonos tárgyalásukon egyetértettek abban, hogy fontos fenntartani a nyitott kommunikációs csatornákat.

A brit védelmi minisztérium közleménye szerint a Geraszimov kérésére tartott megbeszélésen Radakin tengernagy elutasította az ukrán piszkos bombára vonatkozó orosz állítást, és továbbra is a támogatásáról biztosította Ukrajnát.

Mark Milley tábornokkal, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökével Geraszimov május 19. óta most először tárgyalt az ukrajnai konfliktusról.

Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok külügyminisztere közölte, hogy elutasítja "Oroszország nyilvánvalóan hamis állításait".

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: nem hisz abban, hogy Ukrajna piszkos bombát vetne be. A főtitkár abszurdnak nevezte az ilyen állításokat.

"Nem fogja ezt megtenni a saját területén, amelynek a felszabadításáért intenzíven harcol"

- mondta.

Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője kijelentette: az ENSZ minden felet felszólít arra, hogy tartózkodjon az olyan tettektől, amelyek a már eddig is pusztító konfliktus kiszélesítéséhez vezethetnek.

Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője újságírók előtt figyelmeztetett, hogy Oroszország számára következményei lesznek annak, ha piszkos bombát vagy hagyományos atomfegyvert vet be.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságírók előtt a Valdai Discussion Club moszkvai székhelyű agytröszt tanácskozásának szünetében komolytalannak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon vasárnapi kijelentését, amellyel megvádolta Oroszországot, hogy valójában Moszkva tervez támadást piszkos bombával Ukrajna ellen.

A piszkos bomba sugárzó izotópokkal elegyített hagyományos robbanóanyagokat tartalmaz, amelynek a célja egy jelentős terület radioaktív anyagokkal történő szennyezése.

Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erők parancsnoka hétfői sajtótájékoztatóján közölte: a piszkos bombával Ukrajna által végrehajtandó támadás célja az lenne, hogy a sugárszennyezés miatt Oroszországot vádolják meg kis hatóerejű atomfegyver bevetésével.

Kirillov közölte, hogy az orosz hadsereg kész sugárszennyezett körülmények között is dolgozni. Kijelentette: megtették a védelmi intézkedéseket az ukrán fél esetleges provokációival szemben, a katonákat és a hadfelszerelést megfelelő készenlétbe helyezték ahhoz, hogy radioaktív szennyezés esetén is eleget tegyenek a feladataiknak.