Nyitókép: REUTERS/Lisi Niesner

A német tartományok nem engednek a 49-ből

Infostart
2022. október 22. 09:30
Egyre türelmetlenebbül várják az emberek Németországban, hogy folytatódjon a nyári kedvezményes tömegközlekedés.

A megélhetés egyre nehezebb, nemcsak az energia, hanem az élelmiszerek ára is gyors ütemben növekszik, és megszűnt a benzinhez, illetve a dízelolajhoz való kedvezményes hozzájutás is. Június elejétől augusztus végéig a németek mindössze 9 eurót fizettek a havi bérletért a buszokon, metrón és a távolsági vonatokon.

Általános vélekedés szerint a kedvezmény a tavaly decemberben hivatalba lépett Scholz-kormány egyik legjobb húzása volt. Erre utal, hogy a bérletet több mint ötvenmillióan vásárolták meg, sokan ebben az időszakban még kedvelt autójukról is lemondtak.

A kedvezményes közlekedésnek azonban immár másfél hónapja vége, de a tartományok vérszemet kaptak. Ha nem is kilenceurós, de mindenképp kedvezményes közlekedést sürgetnek. A kormány hajlik erre, a folytatás szándékát a parlament is szentesítette. A tárgyalások meg is kezdődtek, de a megegyezés még csak körvonalazódik.

Az idő szorít, mert az új kedvezményes közlekedési bérleti rendszernek január elsején kellene életbe lépnie.

A közlekedési miniszter, Volker Wissing újabb tárgyalási fordulót kezdett tartományi kollégáival, értesülések szerint a havi 49 eurós kedvezményes tömegközlekedés van napirenden.

A ZDF közszolgálati televízió szerint a megállapodást mostanáig két dolog akadályozta. A felek egyrészt nem tudnak megegyezésre jutni arról, hogy a közlekedési vállalatok veszteségeit ki és milyen mértékben finanszírozza. A tárgyaló felek arra törekszenek , hogy az egész országra kiterjedő egységes rendszert léptessenek életbe, a költségeket illetően pedig arányos teherviselés jöjjön létre a tartományok és a kormány között.

A 9 eurós időszakban a közlekedési vállalatok veszteségeit a szövetségi kormány 2,5 milliárd eurós támogatással egyenlítette ki. Ha a 49 eurós kedvezményes bérletről végleges egyezség jönne létre, ez legkevesebb évi 3 milliárd eurós pótlólagos kiadással járna. Az érvényben lévő központi szabályozás értelmében a helyi közlekedés a tartományok felelősségi körébe tartozik, a központi kormánynak azonban részt kell vennie a finanszírozásban..

Másrészt egyre nagyobb problémát jelent az is, hogy a tömegközlekedési eszközök, mindenekelőtt a buszok javítására, a járatok számának növelésére van szükség. Korszerűsítésre szorul a vasúti közlekedés is. A nyári hónapokban a tömegközlekedési eszközök fokozott használata különösen felszínre hozta ezeket a problémákat. Világossá vált, hogy a többi között elengedhetetlen újabb autóbuszok és vonatok vásárlása, a vasúti pályák digitalizálása, ami meglehetősen költséges. A tartományok ehhez is kormányzati hozzájárulást követeltek, a közlekedési miniszter ezt azonban eddig elutasította.

A legfrissebb értesülések szerint

közeledtek "a 49 eurós álláspontok".

Szó van arról, hogy a pótlólagos költségek bekerülnek majd a Scholz-kormány legutóbbi, 200 milliárd eurós tehercsökkentési tervébe.