Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

Küszöbön a herszoni csata, Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdetett a szerinte orosz területeken

Infostart
2022. október 19. 15:20
Az oroszok megkezdték a civilek kimenekítését a dél-ukrajnai Herszon városából.

Az ukrán hadsereg folytatja haditechnikai eszközeinek felvonultatását a herszoni terület peremvidékén. Kirill Sztremouszov, a régió közigazgatásának Moszkva által kinevezett helyettes vezetője egy televíziós csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy több tízezer ukrán katona tartózkodik a terület határán, nagyon sok a hadfelszerelés. Szólt arról is, hogy a regionális hatóságok készek a lakosokat a Dnyeper jobb partjáról a folyó bal partjára áttelepíteni az áldozatok megelőzése érdekében.

Vlagyimir Szaldo, a terület oroszok által megbízott kormányzója korábban bejelentette, hogy mintegy 50-60 ezer embert telepítenek át a Dnyeper bal partjára, részben azért, mert árvízveszély fenyeget - arra készülnek, hogy esetleg az ukrán hadsereg csapást mér a kahovkai vízerőműre. Az evakuálási művelet mintegy hat napot vesz igénybe, a csónakok már készen állnak.

Azt is megjegyezte, hogy

Ukrajna "hatalmas erőket halmozott fel Mikolajiv és Krivij Rih irányában".

Elmondása szerint a lakosok átköltöztetéséről szóló döntést az is indokolta, hogy "nagyszabású védelmi erődítményeket kell létrehozni bármilyen támadás visszaverésére".

Herszon hatóságai közben SMS-ben utasítják a civileket a terület sürgős elhagyására az ukrán fegyveres erők ágyúzásának veszélye miatt.

Szergej Szurovikin tábornok, az Ukrajnában harcoló orosz haderő nemrég kinevezett parancsnoka kedden este súlyosnak minősítette a térségben kialakult helyzetet. Az ukránok lakóházakat és az infrastruktúrát ágyúzzák - mondta, hozzátéve, hogy a csapások következtében akadozik az élelmiszer-, az ivóvíz- és az áramellátás, valamint megnehezült az átkelés a Dnyeperen.

Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdetett, a területe országossá növelhető

Oroszország elnöke a Biztonsági Tanács ülését követően aláírta azt a rendeletet, amely szerint az ország négy új régiójában (Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, Zaporizzsja és Herszon régió) hadiállapotot vezetnek be. Az erről szóló dokumentumot az elnök hivatalos oldalán tették közzé - írta a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója alapján az Index.

A hírügynökség kiemelte, hogy az orosz törvények szerint az Orosz Föderáció elnökének haladéktalanul tájékoztatnia kell a Szövetségi Tanácsot és az Állami Dumát egy esetleges hadiállapot bevezetéséről.

Frissítés, 18.00: Egyhangú támogatásáról biztosította szerdán az orosz szövetségi parlament felsőháza az elnöki rendeletet. Viktor Bondarev, az orosz parlementi felsőház védelmi bizottságának elnöke időszerűnek nevezte a döntést és mint fogalmazott, "felgyorsítja majd a különleges katonai művelet céljainak teljesítését".

Az MTI tudósítása szerint az intézkedés értelmében az orosz erőket még szélesebb jogkörökkel ruházzák fel a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régióban. Putyin azt is elrendelte, hogy a kormány hozzon létre egy különleges koordinációs tanácsot, amely az oroszországi régiókkal együttműködve fokozná Moszkva háborús erőfeszítéseit Ukrajnában.

A Portfolio kiszúrta, hogy a The Guardian moszkvai tudósítója Twitteren kiemelte: az elnöki rendelet 3. pontja értelmében

a hadiállapot intézkedései az egész Oroszországi Föderációra kiterjeszthetők.

A hadiállapot a négy megyében október 20-án, csütörtökön 0 órakor lép életbe.

A hadiállapotról szóló rendeletben nincs benne konkrétan, hogy ez milyen intézkedéseket jelent, az elnök három napot adott az ottani rendfenntartó erőknek arra, hogy javaslatokat tegyenek ezekre. Ettől függetlenül a rendelet már csütörtök nulla órától érvényes helyi idő szerint.

Az Oroszországból elüldözött független Meduza című orosz lap szerkesztője, Kevon Rothrock a Twitteren azt írta, a hadiállapot többek között jelenthet kijárási tilalmat, utazási és lakhelyelhagyási korlátozásokat, katonai cenzúrát, több adat titkosnak minősítését, fegyverek és gyógyszerek elkobzását, sztrájkok betiltását és katonai célú kényszermunkát.

Frissítés, 20:50: Az ukrán külügyminisztérium hivatalos honlapján kiadott közleményében úgy vélekedett: Putyin azért vezette be a hadiállapotot az orosz megszállás alatt álló ukrán területeken, hogy elfojtsa a helyi lakosság ellenállását. "Putyin rendelete jogilag semmis. Nincsenek jogi következményei sem Ukrajnára, sem állampolgáraira, sem a nemzetközi közösségre nézve. Egy ilyen lépés ugyanakkor újabb példája azoknak a bűntetteknek, amelyeket az orosz vezetés az ukrán állam és az ukránok ellen követ el" - emelte ki a külügyi tárca.

A hadiállapot bevezetését bűntettnek nevezte szerdán Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. "Putyin hadiállapota Ukrajna elcsatolt régióiban az ukrán lakosság tömeges deportálásra való felkészítése Oroszországba a megszállt területek etnikai összetételének megváltoztatása érdekében. Bűncselekmény, amelyet az ENSZ-nek el kell ítélnie, és amelyet Oroszország már elkövetett a Krím-félszigeten, és büntetlen maradt" - írta a politikus a Twitteren.

Háború, szankciók, energiahiány - az InfoRádió Arénájának vendége a közelmúltban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt.