Nyitókép: Massimo Percossi

Van egy nagy újdonsága a vasárnapi olasz választásoknak

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. szeptember 25. 08:00
Várhatóan a jobboldali tömörülés szerzi a legtöbb mandátumot az előrehozott választáson, stabil kormányzás jöhet – mondta érdeklődésünkre Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára. A szenátusra korábban csak 25 év fölött lehetett szavazni, most már ott is 18 év a korhatár.

Olaszországban az utolsó két hétben már nem lehet nyilvánosságra hozni azokat az adatokat, amelyek a választói akaratról, a választói preferenciákról szólnak – figyelmeztetett a szakértő. Ebből az következik, hogy erről az időszakról nincsenek nyilvános mérések.

Molnár Anna elmondása szerint két hete a következő volt a helyzet:

  • az Olaszország fivérei körülbelül 25 százalékkal vezetett,
  • koalíciós partnere, a Liga 12-13 százalékon állt,
  • a Hajrá, Olaszország! pedig 7 százalék körüli eredményt mutatott.

Ez nagyjából 45 százalékot jelent.

„A választási rendszer az arányos és a többségi rendszer keveréke”

– mondta, vagyis az eredmények alakulásától függően azért a parlamenti számok változhatnak.

A szakértő elmondása alapján a koalíció pártjai, illetve az elődjei korábban már alkottak közösen kormányt, ezért lehet stabilabb kormányzásra számítani.

„Készültek külön-külön programokkal, illetve van közös terve is a koalíciónak, tehát a fontosabb kérdésekben nagyjából megegyeztek. Amennyiben az a forgatókönyv valósul meg, hogy abszolút többséget szereznek a Parlamentben, akkor valószínűsíthetően stabilabb kormányzás indulhat el” – szögezte le a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.

A kormány intézkedéseit szerinte erősen befolyásolja, hogy mi lesz a választás végeredménye. A hármas legnagyobb pártja, a Hajrá, Olaszország! az adórendszert alakítaná át és gazdaságélénkítő programokat indítana, de hozzányúlna az oktatási rendszerhez is – összegzett a szakértő.

„Nagy újdonsága a választásoknak – hívta fel a figyelmet Molnár Anna –, hogy

most már a szenátusi helyekre is a 18 év fölöttiek szavazhatnak.

Eddig úgy volt, hogy az olasz törvényhozás felső házába csak a 25 év fölöttiek választhattak szenátorokat, míg az alsóházi képviselőkre 18 év fölött lehetett szavazni. Most már a római parlament mindkét házára, egységesen a 18 év fölöttiek voksolhatnak. Ezért a kampányban elég nagy hangsúlyt helyezett a jobb- és a baloldal is a fiatalok megszólítására.”

(Nyitóképünkön Matteo Salvini, a kormányzó Liga párt, Silvio Berlusconi, a Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt és Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője (b-j) köszönti a támogatókat a jobboldali pártok kampányzáróján Rómában 2022. szeptember 22-én.)

Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, Olaszország-szakértő és Szomráky Béla újságíró, italianista hétfőn 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorában az olaszországi választásokat elemzi.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Van egy nagy újdonsága a vasárnapi olasz választásoknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást