Nyitókép: MTI/AP/Reuters pool/Toby Melville

Corgik, kastélyok és ékszerek: ez történik most a királynő vagyonával

Infostart
2022. szeptember 17. 08:00
Az egész világot érdekli, mekkora a vagyon, melyet a királynő hagyott maga után, és mi lesz annak a sorsa.

A corgik sorsa sokakat érdekel: a Google adatai szerint 200 százalékkal ugrott meg a rájuk vonatkozó keresőkérdések előfordulásának gyakorisága azóta, hogy II. Erzsébet elhunyt.

Az ő sorsuk már rendezett: a válása ellenére még mindig együtt élő András herceg és Sarah Ferguson viseli majd az állatok gondját. A többi, vagyonnal kapcsolatos kérdés ennél bonyolultabb – írja a CNBC.

Senki sem tudja pontosan megmondani, mennyit is érhetett a királynő vagyona: 370 millió fontra becsülte az összeget a Sunday Times, míg a Forbes 500 millió dollárra tette. 170-200 milliárd forintnyi összegről lehet tehát szó, amelynek pontos mértéke egyrészt azért határozható meg nehezen, mert nincs hivatalos és nyilvánosan elérhető adatbázis a tulajdonról, másrészt mert

egy része formálisan nem a királynőé, hanem a királyi családé.

Nyilvánosan elérhető adatok alapján ugyanakkor van néhány olyan vagyontárgy, mely egyértelműen II. Erzsébethez köthető.

A skóciai Balmoral kastély, ahol a királynő utolsó nyarát és napjait töltötte, és az Angliában található Sandringham House – amely 20 ezer hektáros birtokon fekszik – volt a két, személyes tulajdonában lévő királyi magánrezidenciája. Ugyanígy a királynő magántulajdonában volt a Lancaster Hercegség is, amely 45 ezer hektárnyi földterületből áll, és számos farmot, kastélyt, valamint kereskedelmi épületet foglal magában. A hercegség pénzügyi nyilvántartása szerint 652,8 millió fontot ér, tavaly 24 millió font nyereséget termelt.

Egy 1933-ban hozott törvénynek köszönhetően III. Károly király automatikusan örökli a birtokot, és nem kell öröklési adót fizetnie utána. Amúgy ez általában 40 százalék Nagy-Britanniában a 325 ezer font – 150 millió forint – feletti értékű ingatlanok esetében.

Lovai is voltak

A corgik mellett számos egyéb állata is van a királynőnek. Mindig is szerette a lovakat, élete során összesen 100 lova volt, amelyek 1988 óta

8,7 millió fontot nyertek neki versenyeken

– ez 4 milliárd forintnyi összegnek felel meg. A hírek szerint vagy Kamilla, vagy Anna hercegnő és lánya, Zara Tindall veszi majd gondozásba a lovakat. Mind Anna hercegnő, mind lánya lovasolimpikonok, így az állatok náluk biztos kezekben lennének.

A királynő tulajdonolta országa hattyúi mellett a vizekben, a partoktól számított öt kilométeren belül élő bálnákat, tokhalakat és disznódelfineket. Ezek III. Károlyra szállnak most.

A luxusautókat is gyűjtötte

A királynő ikonikus kézitáskái mind a Launer luxusmárkától származtak: a darabonként kétezer forintot kóstáló táskákból legalább 200 volt birtokában és ott vannak még kosztümjei és kalapjai is. Ezek értékét nehéz megbecsülni, akárcsak ékszereinek értékét. Ezek egy részét Károly örökli.

Szenvedélyesen szerette az autókat is:

egyedi gyártású Bentley-ket, régi Rolls-Royce modelleket, Jaguarokat és Land Rovereket is tartalmaz gyűjteménye,

melynek egy részét személyesen tulajdonolta, egy része pedig a királyi családé.

Hasonló a helyzet a királyi műgyűjtemény esetében is, amely több ezer rajzot, festményt és fényképet tartalmaz. De ugyanígy áll a királyi bélyeggyűjtemény sorsa is. Ez utóbbi, más néven a Királyi Filatéliai Gyűjtemény, állítólag 100 millió fontot is ér. Mindkettő hagyományosan annak a tulajdonában van, aki éppen az aktuális uralkodó, így nem tartozott a királynő magánvagyonához, most pedig Károly királyé lesz.

A királynő részvényei azonban sajátjai voltak: ezekkel kapcsolatosan viszont nem ismertek pontos adatok.