Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Hármas csúcs Teheránban: a Közel-Keletről tárgyal Putyin

Infostart
2022. július 19. 13:00
A terroristáknak kedvezne, ha Törökország újabb katonai műveletbe kezdene Szíriában. Ezt Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hamenei mondta a Teheránban tárgyaló Recep Tayyip Erdogan török elnöknek. A iráni fővárosban jelenleg hármas, orosz-török-iráni csúcstalálkozót tartanak, amelynek hivatalos célja a szíriai helyzet rendezése.

Erdogan számára Észak-Szíria fontos. A török államfő hosszú idő óta azzal fenyeget: hadserege bevonul a térségbe, hogy leszámoljon a YPG kurd milíciával. A török elnök szerint ez a fegyveres csoport a terrorszervezetnek tartott Kurdisztáni Munkáspárt szoros szövetségese, és országa biztonságát fenyegeti. Egy 30 kilométer széles és mintegy 150 kilométer hosszú határ menti szíriai körzetet amúgy is ellenőrzése alatt tart.

Noha elemzők szerint a török államfő azt hangoztatja, hogy a katonai leszámoláshoz nincs szüksége Oroszország beleegyezésére, valójában

meg akarja szerezni mind az orosz, mind az iráni elnök beleegyezését egy ilyen offenzívához.

A legfőbb iráni vezető azonban figyelmeztette a törököket, hogy ne indítsanak újabb hadjáratot Szíria északi részén. Ali Hamenei úgy fogalmazott, hogy országa sajátjaként kezeli Szíria biztonságát.

Szíriával kapcsolatban az oroszok és az irániak egyetértenek, mindkét ország az Asszad rezsim fő támogatója. Ellenben a törökök elsősorban az ország északi részén, a kurd milíciákkal szemben kívánnak fellépni.

Az ARD német közszolgálati televízió elemzése szerint noha a szíriai népről aligha esik szó, az elnökök minden bizonnyal felszólítják majd a nemzetközi közösséget: vegyen részt a szétbombázott városok, illetve az infrastruktúra újjáépítésében.

Vlagyimir Putyin iráni látogatásának ugyanakkor sajátos diplomáciai üzenete is van. Az orosz államfő röviddel azt követően érkezett Teheránba, hogy Joe Biden amerikai elnök Izraelt és Szaúd-Arábiát kereste fel. Az üzenet lényege annak demonstrálása, hogy

a Közel-Keleten Putyin továbbra is érvényesíteni kívánja saját akaratát.

Az orosz államfő látogatása egyben Irán diplomáciai felértékelése is. Elvégre a vizit Putyin második külföldi útja a csaknem 150 napja tartó ukrajnai háború óta. A szíriai diktátor, Bassár el-Aszad aligha lenne képes hatalmon maradni elsősorban Oroszország, de egyben Irán támogatása nélkül. A közel-keleti országban orosz csapatok állomásoznak, és orosz harci repülőgépek ellenőrzik a Szíriai felett a légteret.

Noha Putyin rendszeresen a közel-keleti ország szuverenitásáról beszél, az orosz katonák minden bizonnyal hosszú ideig Szíriában maradnak, hogy Moszkva katonailag is jelen legyen a közel-keleti térségben.

Irán szintén katonákkal segíti Aszad uralmát. Az iráni elnök és forradalmi gárdistái számára ugyanakkor a jelenlét fontos geostratégiai érdek is, mert szárazföldi összeköttetést biztosít a vele szoros kapcsolatban álló radikális iszlamista Hezbollah libanoni szervezettel.

Amerikai források a találkozó előtt arról számoltak be, hogy Irán harci drónokat kíván eladni Oroszországnak az Ukrajna elleni bevetésre. Több mint száz olyan pilóta nélküli drónról van szó, amelyek képesek fegyvert is szállítani.

Az irániak szerint drónjaik alkalmasak az ellenséges légvédelem megsemmisítésére. Így, ha az oroszok Ukrajnában vetik azokat, akkor még az eddiginél is erőteljesebben bombázáhatnának.