Nyitókép: MTI/AP/Ronald Zak

Korrupciógyanú miatt került kínos helyzetbe az új oszták kancellár is

Infostart
2022. június 15. 20:08
Rekordnak számító hatalmas többséggel választották meg a közelmúltban Karl Nehammer kancellárt a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének. Most viszont a számvevőszék azzal gyanúsítja a pártot, hogy pénzügyei elszámolásával távolról sincs minden rendben. Az ügy kínosan érinti a pártelnök-kancellárt is.

Május közepén a 49 éves kancellár hatalmának csúcsára jutott. A küldöttek a szavazatok 100 százalékával választották meg a párt élére, amely elődjének, Sebastian Kurznak sem sikerült.

Nehammer december elején örökölte a kancellári tisztséget, miután a sorozatos korrupciós botrányok után lemondott előbb Sebastian Kurz, majd két hónapig tartó "királyság" után a korábbi, illetve jelenlegi külügyminiszter, Alexander Schallenberg is.

Pártelnökké történt megválasztásakor a Sebastian Kurz korszakát jellemző korrupciós esetek után új kezdetet ígért. Ez azonban egyelőre nem sikerült neki, sőt pártját is sorozatos korrupciós vádak érik.

Ezúttal az osztrák számvevőszék állt elő azzal, hogy nincs minden rendben a párt 2019-re szóló pénzügyi beszámolójával.

Ausztriában 2019 szeptemberében tartották a parlamenti választásokat, és akkor a Sebastian Kurz vezette néppárt nagyarányú győzelmet aratott. A számvevőszéknek készített jelentésében a párt azt állította, hogy nem lépte túl a kampányköltségekre engedélyezett hétmillió eurót. Az adatok hitelességét azonban az ellenőrző testület kétségbe vonta. Mivel azonban a számvevőszék nem rendelkezik a szükséges további ellenőrzési jogokkal, most egy gazdasági ellenőrt bízott meg a jelentésben foglalt adatok átvizsgálásával.

A határozat kapcsán Nehammer is szorult helyzetbe kerülhet, abban az időben ugyanis az ÖVP főtitkáraként a pénzügyekért, azaz a számvevőszék elé terjesztett beszámolóért is felelős volt. Az osztrák sajtó szerint

mind a kancellár, mind a pártelnök Nehammer számára vége a politikai mézesheteknek.

Sajtójelentések szerint a koalíciós partner Osztrák Zöld Párt is neheztel a történtekért. Egyesek odáig elmennek, hogy a számvevőszéki eset kapcsán a Nehammer-korszak végének kezdetét jövendölik.

A kialakult helyzet kényességét jelzi azt is, hogy a számvevőszék a jelentéssel kapcsolatban megfogalmazott kételyeit "harmadik féltől" szerzett információkra alapozza. Ebből kiindulva nem tartják kizártnak, hogy a jelzett forrás valójában a párt soraiban helyet foglaló illetéktelen kiszivárogtató.

Említést érdemel az is, hogy a számvevőszék elnöke az a Margot Kraker, aki hivatalba lépéséig az ÖVP tagja, illetve parlament képviselője volt. Párttagságáról azonban a kinevezés miatt lemondott.

A történtek tükröződnek a pártok támogatottságában is.

A legutóbbi felmérések szerint a konzervatívok 20 százalékon állnak, szemben a a 2019 szeptemberi 37,4 százalékkal. Az ellenzéki SPÖ (Ausztria Szociáldemokrata Pártja) hónapok óta a pártok népszerűségi listájának élén áll.