Nyitókép: MTI/AP/Szputnyik/Sergey Guneev

Berlin tart az orosz "gázpisztolytól"

Infostart
2022. április 27. 15:37
Igyekezett megnyugtatni a lakosságot a német kormány azzal a bejelentésével, hogy a Lengyelországba és Bulgáriába irányuló orosz gázszállítás leállítása nem okoz gondot az ország biztonságos gázellátásában. Szakértők szerint azonban a jövőben hamar drámaivá válhat a helyzet.

A Gazprom orosz gázipari holding hivatalos közleményben erősítette meg, hogy leállította a gázszállítást a bolgár Bulgargaz és a lengyel PGNiG vállalatnak, mivel nem fizettek rubelben a megállapított határidőn belül.

A német gazdasági minisztérium ennek nyomán ugyancsak közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, hogy az ország gázellátása a lengyel és a bolgár szállítási stop ellenére biztosított az Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztül.

Németországban a felhasznált földgázmennyiség 55 százaléka származik Oroszországból. Ugyanez az arány a kőolaj esetében 35 százalékos.

Hasonló állásfoglalást tett közzé az osztrák energiaügyi miniszter is. Leonora Gewessler hangsúlyozta, hogy országát egyelőre nem érinti az orosz gázstop.

Az orosz elnök március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben "barátságtalan" országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. Vlagyimir Putyin szerint az orosz fél nem fogadja el az ilyen szerződések alapján történő kifizetéseket sem dollárban, sem euróban. A szóban forgó barátságtalan országok közé tartozik Magyarország is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtek ellenére

a Magyarországra irányuló földgázszállítás szerződés, illetve ütemterv szerint és zavartalanul zajlik.

A New Yorkban tartózkodó politikus az MTI által ismertetett nyilatkozatban kiemelte, hogy a Magyarországra irányuló földgázszállítás jelentős része, évi 3,5 milliárd köbméter, vagyis napi nagyjából 10 millió köbméter az úgynevezett déli útvonalon, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül érkezik Magyarországra.

Ebből a szempontból ugyan nyugtalanító lehet az a hír, amely szerint a Gazprom szállítása Bulgária irányába leállt - tette hozzá.

"Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy

a Bulgáriának szánt gázmennyiség le nem szállítása nem jelenti a Bulgárián keresztüli tranzit leállítását" - fogalmazott.

Német kormánypárti politikusok, illetve szakértők ugyanakkor hosszabb távon egyáltalán nem derűlátók.

Alexander Graf Lambsdorf, a kormánykoalíció legkisebb pártja, a szabad demokrata FDP külpolitikai szakértője a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozva meggyőződésének adott hangot, hogy az embargót Németország sem ússza meg.

Lambsdorf szerint

Oroszország akkor fog élni ezzel a sajátos "politikai gesztussal", amikor Németország már közeledik ahhoz a ponthoz, amikor függetlenné válhat az orosz szállításoktól.

Németországnak azonban nem szabad ettől megrettennie, és tovább kell haladnia azon az úton, hogy búcsút mondjon az orosz földgáznak - tette hozzá.

Hasonlóan nyilatkozott a ZDF közszolgálati televíziónak a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) energiaügyi szakértője. Klaudia Kemfert meggyőződésének adott hangot, hogy Oroszország Lengyelország és Bulgária után Németország irányába is elzárhatja a gázcsapot.

A szakértő szerint Európa, illetve Németország nem hagyhatja, hogy zsarolják, és ragaszkodni kell az Oroszországgal kötött szerződésekben foglaltak betartásához, beleértve a fizetés módozatait.

Németországnak fel kell készülnie erre a helyzetre, és mindent meg kell tennie az ellátás biztosítása érdekében - nyilatkozta.

A legsürgetőbb feladatok között említette, hogy a német kormánynak sürgősen törekednie kell arra, hogy alternatív forrásokból szerezzen be földgázt, fel kell töltenie a jelenleg mintegy egyharmadig töltött gáztárolókat, és a tél közeledtével fel kell készülnie a fokozott energiatakarékosságra.

Több szakértő szintén arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a jövőben fokozott mértékben zsarolhatja Németországot a "gázpisztollyal". Így előállhat a vele szemben életbe léptetett szankciók enyhítésének követelésével, továbbá más politikai követelésekkel is.

Berlin a várható súlyos gazdasági következmények ellenére nem engedhet az ilyen jellegű zsarolási kísérleteknek, amelyekkel szemben csakis egységes uniós fellépéssel lehet felvenni a harcot - fogalmaztak a szakértők.

Németország - több más uniós tagországgal, köztük Magyarországgal együtt - határozottan ellenezte, hogy az EU importstopot léptessen életbe az orosz energiaforrásokkal szemben.