A Kreml a bucsai vérengzésről: az orosz erők már napokkal korábban kivonultak

Infostart / MTI
2022. április 6. 19:01
Pártatlan és független vizsgálatot sürgetett az ukrajnai Bucsában meggyilkolt civilek ügyében Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán.

Peszkov szerint az elmúlt években több olyan vizsgálatot is lefolytattak, amelyben Oroszország nem képviseltette magát, és amelyeket Moszkva nem tekint pártatlannak. A szóvivő nagyon fontosnak nevezte az ilyen helyzet elkerülését.

Ukrajna a Bucsában megtalált polgári áldozatok haláláért az orosz hadsereget tette felelőssé, amely február 24-én kezdte meg Ukrajna megszállását. Moszkva szerint viszont az orosz fegyveres erők már március 30-án teljesen kiürítették települést, és a "bűncselekmények bizonyítékai" csak a negyedik napon kerültek elő, amikor az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) is megjelent a városban.

Peszkov szerdai beszámolója szerint a Moszkva és Kijev küldöttsége közötti tárgyalási folyamat folytatódik ugyan, de sokkal lassabban annál, ahogy az orosz fél szeretné. A szóvivő emlékeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavaira, aki szerint minden alkalommal, amikor az a benyomás alakul ki, hogy remény van a szerény előrelépésre, olyan körülmények merülnek fel, amelyek megakasztják a folyamatot.

Peszkov ennek példájaként említette meg a bucsai incidensre vonatkozó "hamis híreket". Mint mondta, ezek "egyszerűen kisiklathatják a tárgyalási folyamatot".

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy Bucsa ügyében a Nyugat azért talált ki szerinte "hamis forgatókönyvet", hogy ezzel indokolja az Oroszország ellen bevezetett újabb szankciós csomagot, beleértve az orosz diplomaták tömeges kiutasítását és az orosz-ukrán tárgyalások megakasztását, amelyeken, mint mondta, Kijevnél "kezdtek megmutatkozni a realista megközelítés első jelei". Zaharova szerint egyetlen civilt sem bántottak, amíg a város orosz ellenőrzés alatt állt.