Nyitókép: Twitter/Nexta

Hatalmas lyukat lőttek egy mikolajivi önkormányzati épületbe – fotók

Infostart
2022. március 29. 14:06
Halálos áldozatai is vannak a támadásnak.

Vitalij Kim, a régió kormányzójának beszámolója alapján kedd reggel érte rakétatalálat a dél-ukrajnai Mikolajiv fő kormányépületét, súlyos károkat okozva. A férfi képeket is közölt erről a Telegram-csatornáján, illetve azt írta, hogy ő azért úszta meg az esetet, mert reggel elaludt és emiatt késve indult munkába. Egy általa közölt videón az is látszik, amint a találatot ért épületből (ez nem szerepel a képeken) hatalmas füst- és porfelhő száll fel.

A Sky News azt írta az ukrán katasztrófavédelemre hivatkozva, hogy a félig leomlott épület romjai alatt három holttestet találtak, az épületből pedig 18 túlélőt is tudtak kimenteni.

Az AFP Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre hivatkozva 7 halottról és 22 sérültről adott jelentést.