Az elemző, Christian Feld bevezetőjében feltette a kérdést, vajon mit kellett volna másként tenni az elmúlt években a német–orosz kapcsolatokban. A szerző az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatos korábbi német értékeléseket nevezte az egyik legfőbb hibának. Az Angela Merkel vezette kormány túl sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy merev választóvonalat húzzon a gazdasági partner Oroszország és a politikai szereplő Oroszország közé. A fő érv ezzel kapcsolatban mindig az volt, hogy az orosz fél még a legfeszültebb időkben is megbízhatóan szállította a gázt.
A szerző szerint hiba volt, hogy Berlin hosszú időn keresztül nem ismerte fel: a gázvezeték esetében nem csupán a német piac ellátásának biztonságáról volt szó. Az Északi Áramlat-2 szinte kezdettől fogva aggodalmakat váltott ki Ukrajnában, a Baltikumban, valamint az Európai Unió keleti részében.
Igaz, hogy a vezetékkel kapcsolatos döntést még a konzervatív Angela Merkel elődje, az szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder hozta meg, a tizenhat évig kormányzó Merkel azonban túl hosszú ideg volt azon az állásponton, hogy a vezeték esetében kizárólag gazdasági projektről van szó.
Eközben nem vett tudomást azokról a figyelmeztetésekről, amelyek szerint az energia a külpolitika fontos része is.
Tette ezt annak ellenére, hogy hivatali ideje alatt több indok is adódott volna, hogy felfüggessze a vezeték építését, sőt akár a teljes leállításáról döntsön. Ez azonban még a Krím-félsziget 2014-ben történt annektálása után sem történt meg.
A német–orosz kapcsolatok később egyre fagyosabbá váltak. A német parlament, a Bundestag elleni 2016-os orosz hackertámadás, de legkésőbb a Putyint bíráló Alekszej Navalnij megmérgezése után drasztikus lépésre lett volna szükség, a földgázvezeték azonban tovább élt.
Az Ukrajna ellen indított orosz háború azonban az Oroszországhoz fűződő viszonyt új megvilágításba helyezte. Felmerül a kérdés: vajon Angela Merkel és az általa vezetett kormány hosszú időn keresztül rosszul értékelte Vlagyimirt Putyint? Vajon túlságosan is a szankciókra, illetve a diplomáciai közvetítésre helyezte a hangsúlyt?
A kelet-európai tanulmányok stockholmi intézetének kutatója, Andreas Umland figyelemre méltónak nevezte Merkel diplomáciai közvetítését a Krím annektálása után. Mindennek ellenére arra a következtetésre jutott, hogy 2014 után paradigmaváltásnak kellett volna bekövetkeznie az Oroszországgal kapcsolatos német politikában, ez azonban elmaradt. Ezt jelezte, hogy meg is kezdődött az Északi Áramlat-2 vezeték építése.
Németország az elemzés szerint nem látta, vagy talán nem akarta látni az orosz fosszilis energiahordozóktól való rendkívüli függőség kockázatát.
Ennek a felismerésnek jóval korábban be kellett volna következnie.
Mindez pedig most megbosszulja magát. Merkel utóda, Olaf Scholz kancellár a közelmúltban már az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban korszakváltásról beszélt. A fosszilis energiaforrások oroszországi importstopját azonban azzal utasította el, hogy az nem következet be egyik napról a másikra. Az elsietett lépések recesszióhoz vezethetnek – vélte Scholz.
Thomas de Maziére, Merkel korábbi közeli munkatársa, éveken keresztül egykori minisztere elismerte, hogy Németország, sőt az egész Nyugat rosszul értékelte Vlagyimir Putyin agresszivitását.
Friedrich Merz, Angela Merkel egykori kereszténydemokrata riválisa, a CDU jelenlegi elnöke pedig a német és az európai kül- és biztonságpolitika csődjéről beszélt.